MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1972

1972-07-21 VB_405 - 1972_VB 405/7

- 6 Kovácsné elvtársnő az anyagi ösztönzéssel kapcsolatban elmondta, hogy a PMO ezt a pénzt kollektiv jutalmazásra bocsátotta az alap­szervezetek részére. A félreértés azért következhetett be, mert nem hangsúlyozták eléggé a kollektiv jutalmazást, másrészt mert a Békéscsabai városi Bizottság kicsit egyértelműen vette ezt tu­domásul. Elmondta, hogy ez a jövőben nem lesz gond, mert a KB. Agitprop osztálya ezt megszünteti. Cserei elvtárs a felszólat elvtársakkal egyetértett, és elmondta, hogy az elkövetkezendő időben az észrevételeket hasznosítani fog­ják. A szabálysértőkkel kapcsolatban elmondta, hogy az információk nem voltak pontosak, azt viszont meg kell állapitanunk - íaondotta, hogy egyes emberek hatásköri túllépést követtek el, és az emberek­kel packáztak. Frank elvtárs összefoglalójában elorebocsá­totta, hogy a felszólaló elvtársakkal egyetértett. Elmondta, hogy a Végrehajtó Bizottsági tagok - helyesen - egyöntetűen hangsúlyoz­ták a színvonalbeli emelkedést a lapnál. Egyik oldalról elismer­jük a jó munkát - mondotta - a másik oldalról a problémák tömke­lege jelentekezik, de az a két dolog nincs egymással ellentétben. Javasolta a Végrehajtó Bizottságnak, hogy a szerkesztőség kollek­tívájának Cserei elvtárs tolmácsolja elismerését azért a munkáért, amit ez a kis kollektíva kifejtett. Ellentétben Enyedi elvtárs nézetével megerősítette azt, hogy a lap igenis szálljon szembe a hibás nézetekkel, és az eszmei, po­litaikai, ideológiai nevelőmunkát sokkal hatékonyabban hangsú­lyozza. Itt nem egyes emberek ellen gondolja a fellépést, hanem a hibás nézetek ellen. Megállapította, hogy viszonyítva más vidéki lapokhoz a Békés megyei Népújság nagyon bátran hozza a problémákat. Véleménye szerint erősiteni kell a szerkesztőségen belül az egyes Írások szelekcióját. Itt arra gondolt, hogy a rovatvezetők, és olvasó szerkesztők bátrabban éljenek saját felelősségükkel, saját ellenőrzési jogukkal. Elmondta, hogy er/Sősiteni kell egyes elvtár­sakban azt a tudatot, hogy ez pártlap , ennél fogva a párt politi­káját hivatott védeni. Ezzel összefüggésben megértetni egyes új­ságírókkal azt, hogy abból nem származik bajuk, ha az illetékes titkárral vagy osztályvezetővel való konzultáció egyes cikkekben, megtörténik, és alkalmazást nyer. Felhívta a figyelmet arra, hogy azt a gyakorlatot kell folytatni, ha valamelyik elvtárssal megállapodnak abban, ho^y pl. egy cik­ket nem kell megjelentetni, akkor ne jelenjen meg. /Ennek ellen­kezője is megtörtént./ Véleménye szerint az Önkritikát javítani kell. Ha pl. valaki hi­bázik, ne szégyeljen helyreigazítani. Nem tartotta helyesnek az újságnál meglévő mennyiségi arányokat. Pl. a sportnak nagyon nagy teret szentelnek. Ez érthető pl. hét­főn, amikor a vasárnapi mérkőzésekről számolnak be, de más napo­kon - véleménye szerint - ezt csökkenteni kell. /Megemlítette, hogy ne csak labdarúgással, hanem más sporttal is foglalkozzon az újság./ Kevésnek tartotta a jótollu újságírók írásait. A fiatalok nevelé­se szempontjából is helyes lenne, ha rátermett ujságirójLnk több cikket imának az újságban. >

Next

/
Thumbnails
Contents