MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1972
1972-04-14 VB_399 - 1972_VB 399/6
-4milyen magatartásbeli, felfogásbeli hibákat látnak, s ezt világosan értésükre adják. Azt a felfogásmódot erősiteni szükséges, amit a IX., X. kongresszus minden vezető számára világosan meghatározott; munkásosztály, nép szolgálata, szerényebb életmód, magatartás, stb. Az egy személyi vezetés elvét betartva meg lehet a vezetőtől követelni, hogy az eszmei és politikai elkötelezettség talaján éljen és dolgozzék, s ezt tisztázni kell mindazokkal az emberekkel, akikre tartozik. Megemlitette a vezetőellenességet is, melynek sok esetben oka, hogy sok vezető nem tartja szem előtt az emberekkel való jó kapcsolat kialakítását. Véleménye szerint a hármas követelmény mellé egy negyediket is kellene beiktatni, például, hogy a vezető mellett hogyan nőnek az utódok. Szerinte aki mellett az utódok nem fejlődnek, az nem jó vezető. Az anyaggal ugy értett egyet, hogy javasolta átdolgozni, a konzekvenciákat levonni, testreszabottan meghatározni a tennivalókat, utána néhány olyan konkrét intézkedést tenni, amely garanciája lesz az előbbrehaladásnak, s igy kiküldeni a járási-városi pártbizottságok számára. BAUKQ MIHÁLY elvtárs elmondotta, hogy ha az összes gazdálkodó egységek statisztikai adatait számitásba vették volna, akkor még rosszabb kép alakult volna ki a vezetőket illetően /iskolai, politikai, általános műveltség területén/. Megjegyezte, hogy a kádermunka területén a pártszervezetek munkájának erősitésében kell előbbre lépni. SUPALA PÁL elvtárs egyetértett azzal, hogy az anyagot konkrétabbá kell tenni, a termelőszövetkezetek és községek felé is meg kell határozni a tennivalókat. FRANK FERENC elvtárs összefoglalójában elmondotta, hogy a kérdés napirendre tűzése nagyon időszerű volt, annál is inkább, mert párton belül is két véglet van; egyesek részéről mindegyik vezető rossz, a másik véglet szerint minden a legnagyobb rendben van. Véleménye szerint egyik sem fogadható el. Egyetértett a vitában elhangzottakkal, hogy nagy többsége a vezetőknek becsületesen dolgozik, de ez nem elegendő. Nem elég az, hogy rendesen dolgoznak, hanem a vezetőkkel szemben támasztott magasabb követelményeknek is eleget kell tenniök. Három dolgot emiitett meg; 1./ Nagyon fontosnak tartotta a vezetők ellenőrzését "lent" is "fent" is. Elmondta, hogy a nagyon tisztességesen, becsületesen dolgozó vezetőket meg kell védeni az alaptalan zaklatásoktól, viszont ha méltatlanná vált, akkor még a funkciójából is le kell váltani. 2./ Egyetértett azzal, hogy az anyagot konkrétabbá kell tenni. Javasolta, hogy minden szervtől meg kell követelni, hogy a hatáskörébe tartozók minősitését végezzék el. Ezekben a minősítésekben irják le és beszéljék meg a gazdasági vezetőkkel azt, hogy mi a véleményük az elvtárs munkájáról és perspektivikusan mi az elképzelés. Véleménye szerint ezt határozati javaslatban lehetne konkretizálni. 3./ Elmondta, hogy erősiteni kellene a politikai vonásokat a