MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1972
1972-02-18 VB_395 - 1972_VB 395/5
-4- a IV. fejezet 1./ pontját a következőképpen ajánlotta kiegészíteni: a határozat tartalmazza: - a testületi ülés időpontját, - a napirend óimét, - az előterjesztés és a vita alapján a testületi döntést, - a határozatok ismertetésének módját, - a végrehajtás megszervezésének, ellenőrzésének feladatait, - a végrehajtás határidejét, - a végrehajtásért felelős személyt és - a határozatot kik kapják, - véleménye szerint a pártbizottság és a végrehajtó bizottság határozatainak végrehajtási tapasztalatait a PTO-nak kellene kézben tartani oly módon, hogy a többi osztályok a reájuk vonatkozó határozatok végrehajtásának tapasztalatait bocsássák a PTO rendelkezésére egységes nyilvántartás végett. - Tekintettel arra, hogy ennek nyilvántartása elég nagy munkát igényel - véleménye szerint - külön szakelőadót kellene erre a munkára ^irányítani. Kérte is a VB egyetértését ezzel kapcsolatosan. - Véleménye szerint a határozatok végrehajtásának helyzetéről a megyei pártbizottságot évenként /amikor a PB éves programja kerül előterjesztésre/, a Végrehajtó Bizottságot pedig félévenként /amikor a féléves munkaprogram kerül előterjesztésre tájékoztatnák, - Rusznák elvtárs által tett kiegészítésekkel egyetértett, Ajánlotta a Végrehajtó Bizottságnak, fogadja el, hogy a PTO a végleges anyagot egy hónapon belül hozza vissza a VB-nek jóváhagyás végett, Dr. SZABÓ SÁNDOR elvtárs azzal egyetértett, hogy a PTO, mint osztály gondoskodjék arról és koordinációs tevékenységet folyamatosan végezzen, hogy a határozatok végrehajtásának helyzete, sorsa hogyan alakul. Azonban semmiképpen sem járhat azzal, hogy az adott osztálynál vagy személynél a felelősség ezzel csökkenjen, A határozatok végrehajtásáért - véleménye szerint - mindig az felelős, akire az tartozik, FRAMK ELVTÁRS természetesnek tartotta, hogy a felelősséget nem lehet átruházni, itt tisztán a nyilvántartásról van szó! ENYEDI ELVTÁRS két gondolatot vetett fel; egyrészt a határozatokat meghozatalukkor Írásba kell rögzíteni, hogy az ellenőrizhető legyen. Másrészt a határozatok szervezeti felépítésük következtében egy-egy osztályra feladatokat, s ezzel együtt felelősséget is hárit. Véleménye szerint nemcsak a nyilvántartásért, hanem a tapasztalatok feldolgozásáért is az az osztály felelős és kötelea beszámolni az illetékes testületnek. Talán a formai elemeket szaporítanák, ha külön nyilvántartási rendet alakitanának ki. GYULAVÁRI_ELVTÁRS elmondotta, hogy a városi bizottság 3 hónappal előtt intézkedett hasonló forma kialakítására, a határozatok nyilvántartását illetően, s a pár hónapos tapasztalat azt bizonyítja, hogy így helyesebb, mint az korábban történt. KOVÁCS ELVTÁRS a határozatok nyilvántartását illetően a felvetéssel egyetért, hogy kell egy személynek lennie, aki nyilvántartja, regisztrálja a végrehajtás menetét. Javaslata az volt, hogy ha volna lehetőség, a titkárságon lenne egy ilyen személy, aki a határozatok végrehajtásának regisztrálására ,v órája hivatott.