MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1971

1971-09-17 VB_384 - 1971_VB 384/14

-13­keket figyelembevéve körülbelül 6-8 %-ot tesz ki, vagyis an­nak a 47 111 gyermeknek, akiket iskolai tanév során leiratnak, ennek 6-8 %-a, akikre az egyház befolyásolása valamilyen mó­don jellemző. A hittanbeiratás időpontjánál, módszereinél rendellenességet nem tapasztalunk sem mi, sem az állami szervek sem az egyház, sem a pedagógusok részéről, A hittanbeiratás 'az ide vonatko­zó rendtartások szerint történik. Ennek megfelelő ellenőrzése az állami szervek részéről megtörtént. A pártbizottságok és pártszervezetek is ráfigyeltek, eseten­ként a szükséges intézkedéseket megtették. Tudunk arról^ hogy Ujkigyóson kettő, Kunágota községben három párttag szülő irat­tá be gyermekét hittanoktatásra, azonban az iskolaigazgató i­dőben történő jelzése alapján a pártszervezet elbeszélgetett a szülőkkel és sikerült megakadályozni. Következtetésünk: A propagandamunka terén jobban kell fokozni a differenciálást. Elsősorban azokon a területeken kell erőteljes tevékenységet folytatni - elsősorban a szülők felé -, ahol igen magas a hit­tanra beiratottak száma, mert elsősorban a nagyszülők, szülők intenciójára történnek a beiratkozások. Ezért ugy látjuk, hogy a pártszervek, pártbizottságok részéről a 8 községben kell széles körben /TIT előadások, politikai e­lőadások stb. keretében/ megfelelő felvilágosító munkát foly­tatni. Továbbá szeretnénk, ha ezeken a helyeken a KISz, álla­mi szervekkel együtt megnéznénk, hogy milyen lehetőségek áll­nak rendelkezésünkre annak ellensúlyozására, hogy az egyház további befolyását megakadályozzuk, fokozatosan átgondolt mód­szerekkel csökkentsük. Az állami szervek az oktatási év során fokozatosan rá kell fi­gyeljenek, hogy a hit tanoktatás az elfogadott hittankönyv alap­ján történjen, annak rendje-módja szerint. Az elmondottakat kivántuk ismertetni a hittanbeiratásokkal kap­csolatosan tájékoztatásként a Tisztelt Végrehajtó Bizottsággal. ÉSZREVÉTELEK: EFYEDI ELVTÁRS: Rövid tájékoztatást szeretnék adni, amely összefügg a hittanok­tatással, illetve az általunk végzett munka vetülete: felnőttek körében lévő tevékenység. Miután az egyházügyi hivatal részéről az elmúlt időszak értéke­lésre került, három számadatot szeretnék közölni még a végrehaj­tó bizottsággal: - a megyében az elmúlt esztendőben 6.446 gyermek született, s ebből 39.4 % volt, akit egyházilag nem kereszteltek meg. A felvilágosító munkát ide kellene orientálni. - Lényegesen jobb a helyzet a házasságkötést illetően: az el­múlt esztendőben 3.911 házasságkötésből 30.8 % volt az egyházi, a többi társadalmi házasságkötés. - A legrosszabb a helyzet a temetések vonatkozásában. 5.240 temetésből 4.265 /85 %/ még egyházi jellegű. Ez is mjatáLja, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents