MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1971
1971-08-19 VB_382 - 1971_VB 382/17
-16MIZÓ ELVTÁRS: A szinház müsorpolitikája tekintetében tényleg szükség van arra, hogy a megyeszékhely városi pártszervezetében is koordinálva legyen, A müsorpolitika több szűrőn keresztül megy, mert a minisztérium, a megyei tanács művelődésügyi osztálya, a népművelési csoport és mi is vitatjuk a műsorpolitikai és ennek megfelelően^alakul ki, A Művelődésügyi Minisztérium véleménye szerint a Jókai Szinház műsorpolitikai a országos szinten egyike a legjobbak közé tartozik. Dr. SZABÓ SÁliDOR: Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy az előterjesztett jelentest - az emiitett észrevételekkel - fogadja el f a konkrét kérdéseket - amelyek felmerültek - megfelelő helyen dolgozzuk beamelyek viszont nem kerültek te, azokat a munkában hasznosítsuk, 1./ Az Agitációs Bizottság által megállapított három kérdést a Végrehajtó Bizottság mint a VB által megerősített álláspontot fogadja el azzal, hogy az illetékesek tegyék meg a szükséges intézkedéseket, 2./ Teljesen egyet lehet érteni azzal, hogy a városi párt VB. illetőleg a pártbizottság vezetői működjenek közre, hogy egyre inkább gazdájává váljon a pártvezetés a békéscsabai művészeti élet irányításának. A baj az, hogy eddig a városi pártvezetés véleményét nem igényeltük a város területén működő szinház műsor-politikáját illetően, 3./ A Végrehajtó Bizottságnak célszerű határozatot hozni arra vonatkozóan, hogy e vizsgálatnak összegzése kerüljön a művészeti pártszervezet tagjaival, pártonkivüliekkel is megbeszélésre, 4./ Fokozni kell az anyagi feltételek javítását - bármennyire is szegényesen állunk ezen a területen -. Jelentőségét tekintve messze többet kell segíteni a tájékoztatás, viszont-informálódás és egy sor más kérdésben* különböző szintű vezető időnkénti találkozására, érdemi véleménycserére gondolok. Javasolom; hogy a Végrehajtó Bizottság a jelentést vegye tudomásul, fogadja el azzal, hogy a szerkeszt5k az itt elhangzottakkal - egészítsék ki és az egyéb kérdésekben tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A Végrehajtó Bizottság - Szabó elvtárs összefoglalója alapján - a jelentést elfogadta.