MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1971
1971-04-29 VB_375 - 1971_VB 375/46
• 3 Hatékonyabbá kell tenni a honvédelrd. nevelő munkánkat; el kell érni, hogy az ifjúsági szövetság ybban készítse elő a fiatalokat a katonai szolgálatra. A KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére meg kell rendezni az Ifjú Gárda járási, megyei szemléjét. Ennek eseményei kapcsolódjanak a Győzelem Napja, illetve a Fegyveres Erők Napja ünnepségeihez. Fejleszteni kell az ifjúsági tömegsportot. Meg kell •«er*a*AÍ a "Kongresszusi Kupa" helyi, járási, városi vetélkedőit, a "Köszöntjük 2 Kongresszust 1 ' stafétát, ezen kivül kongresszusi túrákat, táborokat kell rendezni. A turisztikában tovább kell szélesíteni az Országjáró Diákok Megyei Találkozóján résztvevők körét. KISZ-szervezeteink mozgósítsák a fiatalokat az 1S71. évi népgazdasági terv sikeres teljesítésére, mindenekelőtt ugy, hogy a legalapvetőbb feladatokat munkahelyükön ismerjék, vegyenek részt és kezdeményezzék a részfeladatok minél jobb megoldását, szélesítsük a fiatalok szakmai fejlődését szolgáló mozgalmakat. Törekednünk kall arra. hogy ainél több műszaki értelmiségi és szakmunkás fiatal bővítse tudását, gyarapítsa szakmai és politikai ismereteit; megyénk gazdaság.', feladatait messzemenően figyelembe véve, az üzemek, a gyárak és gyáregységek célkitűzéseire alapozva szervezetten, több és szélesebb körű munkaformák, akciók kialakításával kell hozzájárulnunk a fiatalok felkészítéséhez, a bonyolultabb feladatok megvalósítása érdekében. Több szakmai pályázatot kell hirdetnünk, járási-városi bizottságainknak, alapszervezeteinknek szélesíteni kell kapcsolataikat a fiatal szakemberek körében a gazdasági agitáció és propaganda uj, modernebb formáival. A Kongresszusi Ifjúsági Napok keretében,1971. őszén KISZ-szervezeteink a kialakult hagyományoknak megfelelően tartsanak kommunista vasárnapokat. Az eddigieknél nagyobb gondot fordítsanak és tartalmában szervezzék jobban a negyében jól bevált társadalmi munka politikai, erkölcsi, nevelés 1 ' hatásainak érvényesítését. Védnökséget vállalunk az Orosházi Tveggyár húzott síküveg üzemrósz épitésj felett.