MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1971
1971-03-19 VB_372 - 1971_VB 372/7
-6~ IfiZ vélem , érdemes volna külön megnézni, hogyan lehetne a helyi, járási szervek informálását javitani. A Titkárság határozata is utal erre. Nem volna érdemtelen, ha mi kezdeményeznénk, hogy valami rendszerbe foglaljuk a helyi szervek információ áramoltatását, a KSH, s a nemzeti bank fiókjával együttesen, mert a Titkárság határozata ezt általában fogalmazza meg, és nekünk kell kezdeményezni a megvalósítását. - i.ieggyőződésem , hogy a járási tanácsoknak hivatalokká való átszervezésével javulni fog az információ, mert kihelyezett egységek lesznek, s ez elvileg is nagyobb lehetőséget biztosit a járási információ kiszélesítéséhez. - Felmerült a számítástechnikai központ működtetése , örömmel vettük Barabás elvtárs ezzel kapcsolatos tájékoztatását, és a Végrehajtó Bizottság nevében elmondhatom, hogy magunk, és a megyei szervek részéről segiteni fogunk ebben a kérdésben. Ismételten kérjük Barabás elvtársaktól a támogatást. ^ .je &yzésem; - 5. oldalon, egyes táblázatok módositását illetően 1968ig más metodikával dolgoztak, mint 1968 után, a gazdaságirányítási rendszer bevezetése során. A gazdasági folyamatok struktúra változásával szerintem a statisztikai elemzéseknek is lépést kell tartania . Bár vallom, hogy vannak állandósult statisztikai elemzési mérőszámok, azonban teljes stabilitást nem lehet kivánni. - A 8. oldalon szereplő mondattal kapcsolatosan a koordiná ciót akarom még egyszer aláhúzni . A gyáregységek problémája égető , mert Békés megyében önálló vállalat nagyon kevés van, zömmel gyáregységek működnek. Igaz, hogy mi a fő mutatókat negyedévenként, év% bontásban megkapjuk, de egyetértek Barabás elvtársakkal, amikor keresik ennek lehetőségét. Ismételten kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy az előterjesztést fogadja el, az abban foglalt feladatokat emelje határozattá. A Végrehajtó Bizottság - Prank elvtárs összefoglalója alapján az előterjesztést elfogadta, a benne szereplő feladatokat határozattá emelte.