MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1971

1971-12-24 VB_391 - 1971_VB 391/9

_ 5 ­magatartásáról. A kinsl politikát elitélő megnyilatko­zások: "Kína nagyliatclod törekvései szemben állnak a Szovjetunióval, a szocialista országokkal." "Erőteljesen törekszik az európai szocialista országok egységének meg­bontására, Románia megnyerésére» M "A szocialista országok hosszú harcának eredményeiképpen vették vissza az EiíSz­be, most pedig ellenünk foglal állást." "A Szovjetu­nióra nagy anyagi terheket rá az imperialista veszély elhárításáért fenntartott haderő és most még a kinaiak is lekötik erejét." n l. kinai pártvezetés nagyhatalmi, na­cionalista politikát, ás ne© osztálypolitikát folytat." A szocialista earszágok együttműködésével, a KGST erősí­tésével kapcsolatos kérdések jelentőségüknek megfelelő súllyal szerepeltek* JéL érzékeltették a Szovjetunió he­lyét és szerepét ey^cn, valamint a Komplex Program jelen­tőségét. Olyan vélemények hangzottak el,'hogy' "a Szov­jetuniónak mindene megvan, ami termelése, életszínvona­la növeléséhez szükséges, mégis a munkamegosztásra törek­szik. Ebből érződik segitő készsége." "Az 1971-ben Bu­karestben elfogadott Komplex Program konkrét keretet ad az integrációnak." ÉU.arasztalták Románia- KGST-beli magatartását. Többen meg-'egyezték: "a szocialista or­szágok hassanak oda, hogy Románia ne csak a segítséget fogadja el, hanem a közös érdeket is szolgálja." Az indokinai népek megsegítésével egyetért közvéle­ményünk. Helyesli,hegy mi ig támogatjuk ezetket a népe­ket. Az afrikai - ázsiai országoknak nyújtott erkölcsi, . anyagi segítség megítélésében már megoszlik a közvélemény. A szudáni eseményekre hivatkozva fogalmazódott meg olyan vélemény, ho,_,y "olyan ország, ahol üldözik a kommunis­tákat, nem érdemli meg a segítséget." Az EAK segítésé­vel egyetértenek, de kétségbe vonják a közel-keleti kérdés­békés rendezésének lehetőségéi.

Next

/
Thumbnails
Contents