MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970

1970-06-26 VB_354 - 1970_VB 354/11

- 10 ­tevékenységéről. Általában szó van erről, de minden képpen mélyebben kel­tább fejlődés következett be. Komolyabb súlya vrn az értelmiségieknek, és szerepe is egyre nagyobb ugy a mezőgazdaság, mint az ipar vonatkozásában. Erről is differenciált képet kellene adni. Ezt is ele­mezni kellene. A munkásőrség problémáját is megemlitem. El sem tudom képzelni, hogy erről ne essen szó a beszámolóban. Esett már szo az ifjúsággal foglalkozó részről. Egyet­értek ezzel, erről is többet, elemzőbben kellene szólni. Arról az oldalról kellene foglalkozni ezzel a témával, milyen problémák vannak, nézetbeli, magatartásbeni prob­lémák. Arról is szólni kellene, az ifjúságtól mit vár a társadalom, a párt, az ő kötelezettségeik hogyan je­lentkeznek. Ugy lenne teljes, ha ezt a másik oldalt is megfogalmaznánk. A negyedik fejezet - bár cime nincsen - a párt vezető szerepével, párt belső helyzetével foglalkozik. Ezen jobban kellene foglalkozni azzal, hogy a munkástilus javításában mennyire sikerült előre menni, milyen ered­ményei, problémái vannak. Tapasztalni lehet, Ti ogy kicsit -ereven fogják fel egyes szervek a munkamegosztás kérdését. Egy kicsit alaposabban kellene elemezni azt, hogy a megyei pártbizottság, végrehajtó bizottság, járási-városi pártbizottságok vezető-irányitó tevékenysége mennyire fejlődött az elmúlt 4 év alatt. Nagyon pozitivnak tartom az alapszervezetekkel való foglalkozást. Petroszki István elvtárs; Jó lenne, ha a végrehajtó bizottság véleményét tudnánk a további munka szempontjából az ideológiai, kulturális élet vonatkozásában. Vita tárgyát képezte a szerkesztő bizottság tagjai körében is, hogy külön fejezetben tár­gyaljuk az ideológiai-kulturális élet kérdéseit, mint ahogyan annak idején a végrehajtó bizottság által jóvá­hagyott vázlat külön tartalmazta ezt. Vagy a társadalmi élet kérdései közepette, ahhoz kötve mutassuk be a. megye kulturális életét' is, mint a társadalmi élet szer­ves" részét. Végülis a szerkesztő bizottság ezt a meg­oldást választotta, ami az előterjesztésben látható. Ebből a meggondolásból egyértelműen és pozitivabban tud­juk megmondani az egyes társadalmi rétegek eszmei­jbolitikai arculatára gyakorolt munkánk hatását. Ideológiai életről ebben a megyében szólni oly módon lehetne, ha lennének úgynevezett ideológiai alkotó­műhelyeink, amelyeknek tevékenységéről véleméiiy-%akelle­((

Next

/
Thumbnails
Contents