MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970
1970-10-24 VB_362 - 1970_VB 362/45
V - 16 a./ A pártba való felvétel alsó korhatárának 18 évre való leszállításával több alapszervezet nem értett egyet, nem fogadta el. A vita során aggályként merült fel, hogy a fiatalok még nem elég érettek, , nincs kellő politikai, világnézeti felkészültségük, a párt felhígul, felvételük után nem folytatják tevékeny egüket a KISZ-ben stb. A j ár'si-városi ;ártértekezletek helyesen a Szervezeti Szabályzat tervezetben javasolt módositást fogadták el. A fiatalok 18 éves korban válnak teljes jogú állampolgárokká, amely szabad elhatározásuk alapja. Szellemileg, politikailag éretté és aktivvá válnak. A korhatár azonban oai.k egy feltétel a pártba való felvételnél, csak azok.jöhetnek szémitásba, akik a . legjobban felkészültek, társadrlmi munkatapasztalattal rendelkeznek. Növelné a KISZ munkájának hatékonyságát, ha több fiatal párttag, hosszabb időn keresztül dolgozna a KISZ-ben, az ifjúság között végezné pártmunkáját:, Javulna a párttagság korszerinti összetétele . Javasoljuk a korhatárt 18 évre leszállítani. b./ Vitatott volt az is, hogy a pártszervezet titkárának vagy a pártszerv tagjának hároméves párttagsággal rendelkezőt lehet megválásztani. A választhatóság elve minden párttagra vonatkozik, azonban a gyakorlatban nem lenne ez célszerű az egyes funkcióknál. Nem volna helyea, ha olyan fiatal párttagok kerülnének vezető pártfunkciókba, akiknek nincs még tagfelvétel ajánlási joguk sem. Javrsoljuk a tervezet elfogadását. c./ Az alapszervezeti és caucsveze tőségek 4 évenkénti újraválasztásával is számos észrevétel hangzott el.