MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970

1970-10-24 VB_362 - 1970_VB 362/41

M - 12 ­A társadalombiztosítás kiszélesítésével nem növekedett arányosan az orvosok száma, kevés idő jut a szakorvosi vizsgálatra. A pártbizottság javasolja a pártértekezletnek, hogy e­zekét a kérdéseket is,továbbitsuk megvizsgálásra a Központi Bizottsághoz, VI. A párt helyzetével, a pártszervek feladataival kap­csolatban az egyetértés mellett vita folyt az alábbi kér­désekről: 1./ A párt vezető szerepének biztosítása és erősitése szem­pontjából az alapszervezetek és minden csucsvezetőség kapjon káderhatá3kört. A gazdasági és pártvezetők között legyen jobb az együttműködés, A párt tömegkcpcsolatánrk javitása érdekében a párt-, állami- és gazda:ági vezetők találkozzanak sűrűbben a dolgozókkal. Fontos politikai és gazdrsági,döntések előtt kérjék ki jobban a.dolgozók véleményéi. A helyi feladatok kidolgozásában, a végrehajtás megszervezé­sében és ellenőrzésében jobban érvényesüljön a párt­szervezetek szerepe. A párttagok jogainak következetesebb gyakorlása érde­kében kérik a rendszeres helyi tájékoztatást, a dönté­sek előtti információt. Több helyen olyan igéay merült fel, hegy a párttitká­rok és vezetőségi tagok helyét, szerepét s hatáskörét pontosan meg kellene he tár ózni. A párttitkár függő­ségi viszonya szűnjön meg a gazdasági vezetőktől.

Next

/
Thumbnails
Contents