MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970
1970-02-06 VB_345 - 1970_VB 345/12
M - 11 K.NAGY ISTVÁN: Véleményem is az, hogy a Végrehajtó Bizottság munkája mint tartalmában, mind módszerében jelentősen fejlődött. A Végrehajtó Bizottság beszámolási kötelettsegevel kapcsolatosan: szükséges tovább erősiteni a pártbizottság helyét, szerepét, mint a megye legfelsőbb fórumát. - Helyeslem a negyedéves beszámolási kötélettséget a leglényegesebb feladatokról* a Végrehajtó Bizottság milyen kérdéseket tárgyal és milyen állásfoglalás születik. - Tekintettel arra, hogy a Végrehajtó Bizottság tevékenységét a kongresszusi, valamint a megyei küldöttértekezlet határozatai határolják be, fél időben - tehát két évenként - szükséges lenne számot adni a Pártbizottságnak a legátfogóbb kérdésekben. DOMOKOS JÁNOS: Egyetértek azzal, hogy a Végrehajtó Bizottság negyedévenként számoljon be monkájáról, továbbá éves beszámolót is javasolok, hogy a folyamatosság meg legyen. KLAUKÓ MÁTYÁS: Nyári elvtárs megjegyzését elfogadom, de azt nem, hogy egy emberért a végrehajtó bizottsági ülés megszokott időpontját módosit suk• K. NAGY ISTÁNV: Véleményem szerint; - a negyedéves beszámolókon arról kellene a Végrehajtó Bizottságnak a Pártbizottság előtt számot adni, hogy a két ülés között mit végzett, mi volt a feladata és hatásköre, - az éves beszámolókon arról kellene számot adni, hogy a Pártbizottság által hozott határozatok végrehajtásának helyzete hogyan áll, mert ezek általában fontos, megyét érintő kérdések. FRANK ELVTÁRS: Kérem a Végrehajtó Bizottságot, tekintsen el attól, hogy a felmerült kérdésekre válaszoljak. A jövőre vonatkozóan ésszerűnek tartanám, ha a Pártbizottság elé ne csak a Pártbizottság, hanem a Végrehajtó Bizottság munkaterve is előterjesztésre kerülne tájékozódás végett, és a pártbizottság tagjai észrevételeket is tehetnének a VB munkaprogramjával kapcsolatosan. - Az elhangzott javaslatok, hasznos észrevételek kapcsán felmerült bennem az a gondolat, hogy a Pártbizottság elé Írásos beszámolót készitsünk a Végrehajtó Bizottság mun-