MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970

1970-01-23 VB_344 - 1970_VB 344/6

- 4 ­Véleményem szerint a VB összetételét fel kellene ujitani olyan módon, hogy a VB-be bekerüljenek azok az elvtársak, akik ezek­től a beidegződésektől mentesek, akik uj és uj kezdeményezé­sekkel, önállósággal és megfelelő szinvonalon tudnának részt­venni a testület munkájában. Pelül kell vizsgálni az apparátus munkamódszerét. Közismert, hogy Jámbor elvtárs nagyon határo­zott kézzel, nagyon szoros szervezettséggel alakitotta ki az apparátus munkastílusát, munkamódszerét, hosszú évek során. Azt hiszem ez a szervezettség, ez a szoros kézbentartás, ma már sérti, 111, nem, hogy sérti, nem felel meg olyan emberek irányitására, akiknek maguknak is van megfelelő felkészült­ségük, ambiciójuk. Azt hiszem, hogy az apparátusban a feszült­ségeknek az oka elsősorban itt van, - elégedettlenek, láza­doznak a vezetésnek ilyen módszere ellen. Amikor még nem tanultak általuk is elfogadott volt ez a mód­szer, nem voltak önállóak, de jól képzett emberek lettek, egy­re inkább nem elégiti ki őket és egyre inkább ugy látják, hogy jobban menne a munka, ha több volna rájuk bizva, nem annyira aprólékosan, részletesen, operativan szabná meg a feladato­kat maga Jámbor elvtárs. Ezt nagyon alaposan végig kellene gondolni, és ezen kellene változtatni, és ugy a VB munkájá­ban, mint az apparátus munkájában több kezdeményezést, uji­tást engedni. A jelentésből is az érződik, hogy a VB irányitó munkájában is elég sok a rutin. El szeretném mondani, hogy jobban ki kelle­ne emelni a város jellegzetességének, a város adottságainak a területeknek megfelelő irányitó munkát. Közismert, hogy hosz­szu időn keresztül vergődött a város mezőgazdasága,és az is közismert, hogy ezen csak akkor sikerült változtatni*" amikor már többszöri nagyon intenziv ráhatás és közvetlen beavatko­zással a megyei pártbizottság is belépett, mert addig egy tehetetlenségi körben mozgott. Szóval nem tudott a VB. egy­ről a kettőre haladni. Azután a város egyre inkább veszi fel kulturális és üdülő-centrum jellegét, idegenforgalma még tovább bővült, szálloda épült, stb. Már most is jelentős számban vannak a környező községekből bejövök. A városi PB. munk-'jában ezt is nagyon szem előtt kell tartani. Dr. Rusznák elvtárs; A pártszervezet életéről, különösképpen ezenbeliil a szerve­zeti élet kialakulásával kapcsolatban szeretnék elmondani egy két dolgot - Gyula városára jellemzően. Megitélésünk szerint helyes törekvés, hogy az utóbbi 3 évben általában decentralizálódás történt. A pártépitő munka jó ütemben halad. Mégis szeretnénk olyan körülményekre utalni, amit megitélésünk szerint figyelembe kell venni.

Next

/
Thumbnails
Contents