MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970

1970-03-06 VB_347 - 1970_VB 347/30

-5­követett büjiesalöJraényök'bda l mely meglehetősen hullámzó képet nutat az utóbbi években. Pl. 1965-ben volt a leg­magasabb lo,7, 1968-ban lecsökkent 6,7 %-ra, uig az el­múlt évben újból 9,5 %-Xá euelkedett. Az utóbbi években fokozódott a társadalmi összefogás az ifjúság védelem érdekében. A sajtó,-rádió,~tv sok segít­séget ad a bűnözés megelőzéséhez, ugyanakkor különösen egyes nyugati filmek, valamint a tv.némely műsorszámával rossz hatást gyakorol. Megyénkben jelenleg galeri non működik, illetve nincs tu­domásunk róla. Az utóbbi években különböző csoportok ala­kultak a városokban és több bűncselekményt, szabálysértést követtek-el, de ezek felszámolásra, illetve bomlasztásra kerültek. Kedvezően alakult a negye közlokedésr.ndjénok helyzete az elmúlt évben. Pl. 1968-ban 23 %-al nőtt a közúti balesetek . száma, ezen belül 2o-ról 36-ra euelkedett a haláos baleset. Az elmúlt évben a balesetek száua 5»8 %-al csökkent, a ha­lálos balesetek száua pedig 36-ról 32-re csökkent. A büncselekuények felderítésének és bizonyításának javu­lását elősegítette az állomány politikai, szalmái fejlő­dése, a színvonalasabb kriuináltechnikai és szakértői nun-­ka. Az ereduényes felderítésben nagy szerepet játszott a társadalni erő, a társadalom széles rétegeinek bekapcso­lása a bűnüldözési uunkába, '-^ovább javult a lakossággal való kapcsolat, uely kapcsolatok javulását nagynértékben segítette, hogy a tett intézkedések egyre kulturáltabbak, differenciáltabbak, melyek találkoznak a dolgozók igazság­érzetével, A negyei belügyi szerveknek párt,iilami,- társadalmi és gazdasági szervekkel való kapcsolatára az elvi alapfokon nyugvó munkakapcsolat a jelleuző, A vezető állományból többen nint tanácstagok, uint párt és VB. tagok fejtenek ki tevékenységet a partszervek és tanácsok munkájában. A pártszervek és tanácsok általában évente napirendre tűzik a közrend,- közbiztonság helyzetét és hozott határozataik­alapján tevékenyen segitik a belügyi uunka negvalósulását. A sokrétű, uódszeres negelőző propaganda nunka nyomán egy­re nagyobb száaibaai jelentkeztek önkéntes rendőri munkára. Megyénkben 2 év alatt háromszorosára nőtt az önkéntes rendőrök száma, A legnagyobb elismeréssel lehet szólni áldozatkész tevékenységükről. Örvendetes az is, hogy nagymértékben javult az önkéntes rendőrök munkájának tár­sadalmi elismerése, amely megmutatkozik, hogy a vállala.­tok és szervek is jutalmazzák a végzett munkájukért.

Next

/
Thumbnails
Contents