MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969

1969-09-19 VB_334 - 1969_VB 334/44

- 10 ­A kormányhatározat végrehajtásában ertünk cl ered­ményeket, azonban az igényekhez és lc-he tőségekhez nérten ajftlassu ütem­ben realizálódik. Az MHSZ érezve a felelősséget, 1966-ban felmérte, hogy 2-3 éven belül a jelentkező feladatok végrehajtásához milyen személyi, anyagi, technikai és mindenekelőtt elhelyezési, működési feltételeket kell megteremteni, hol kell a kiképzési bázisokat fej­leszteni. Javasolta az elhelyezési hatóságoknak, hogy mindeneke-lelőtt a járási, városi és a nagy községek kiképzési bázisainak fejlesztő ­séhez adjanak segítséget, ahol tömege-Len jelentkeznek a képzési fe­ladatok. /A személyi, technikai feltételeket az MHSZ saját erőből megoldja/. Bár ebben az ügyben a megyei párt és tanács részéről kör -• levél is ment az alsóbb szerveknek - csak részleges eredményeket tud­tunk elérni. Jelenleg csak a megyei és a békéscsabai városi, illetve a községi bázisok 30 %-á.t lehet megfelelőnek minősiteni. Szarvason, Szeghalmon, Békésen a járási, városi bá«w zis elhelyezésének mcgoldásá.t az illGtékes szervek jegyzőkönyvben vál.­lalták. A M 750.000.-, a békéscsabai VT, ^00.000.- Ft.-ot/az MHSZ Országos Központ 600.000.- Ft./ ajánlott fel a békéscsabai lőtér épi— tésére. A községek többségében is történt a. bázis ügyben határozott vállalás, de sok helyen /Orosháza, Gyula, mezőkovácsházi járás/ csak "felsőbb segítséggel" vállalják az elhelyezési ügyeket megoldani. A tanácsok és gazdasági szervek 1968-ban összesen 50.000.-, 1969-ben pedig kb. 150.000.- Ft. realizálható pénzügyi se-. gitséget biztosítottak, illetve Ígértek az MHSZ klubok megsegítésére,. Ez a működési kiadások kb. 3 %-ának felel meg* Aránytalanul alacsony támogatást ajánlanak fel klubjaink részére a. gazdasági egységek, veze­tői /tehetős üzemek, tsz,-ek/ a sportegyesületekhez viszonyitva. Az emiitett körülmények kedvezőtlen hatást válta ­nak ki az MHSZ tagság, aktivák és a függetlenített apparátus köré ­ben. A közvélemény formálását is zavarja, hogy különösen a párthatá­rozat megjelenése óta egyre többet teszünk és beszélünk a honvédelmi

Next

/
Thumbnails
Contents