MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969
1969-09-19 VB_334 - 1969_VB 334/18
-íe3./ A Magyar Honvédelmi Szövetség politikai jellegű szervezet es ebből az alapállásból kell kiindulni, iSlsorendü követelmény, hogy az "emberek fejében teremtsünk rendet", utána hamarább teljesül a különböző akadályok leküzdése. A jelentés olvasása közben -"a jó gyakorlati módszerek, mindenekelőtt a vezetés-elmélet kidolgozásával" kapcsolatos rész megkapott - nem tudom elvtársak, hogy az ilyen nagyon fontos kérdésekre kell-e különösebben várni? Hogy a hasznos tapasztalatokat a vezetői munkával összefüggően összegyűjtsük, megvitassuk, a tanulságokat levonjuk és általánosítsunk, biztos vagyok benne, hogy az elvtársak különösebb belső instrukcióra nem várnak, de itt a feladatokat sorolni kell i Van olyan érzésem, hogy a legfőbb akadálynak az anyagi eszközökben való ellátottság biztositását tartják az elvtársak, igaz, hogy sok gondot, és nehézséget jelenthet, azonban, ha egy kicsit elevenebb, tervszerűbb kapcsolatot épitenek ki a különböző gazdaságokkal, intézményekkel, akik intenzivebben tudnak közreműködni a tárgyi feltételek biztosításában, - amelyre számos példa is volt már! Bátrabban, megfontoltan, végiggondoltan kell fordulni kezdemónyezőleg a különböző gazdaságok felé, kommunisták dolgoznak ott is, s ők is megértik a honvédelmi, hazafias nevelőmunka J e l en tőségét, s az ezzel öszszefüggő MHSz feladatokat. Javasolom,a Végrehajtó Bizottságnak, hogy az ide vonatkozó kritikai megjegyzésekkel együttesen fogadja el az előterjesztést. A határozati javaslatokat illetően javasolom, hogy a Végrehajtó Bizottság bizza meg dr. Fekete Antal, Petrovszki István ós Húsznak János elvtársakat, hogy a vita alapján dolgozzák át a határozati javaslatot azzal az igénnyel, ahogyan az itt - helyesen - felmerült - és terjesszák az október 3-i VB-ülás elé jóváhagyás végett. /A határozati javaslat kidolgozásánál karjek ki az elvtársak Dobra, és Deák elvtársak véleményét is./ A Végrehajtó Bizottság a jelentést - a vitában elhangzott kritikai megjegyzésekkel együtt - elfogadta. A határozati javaslat átdolgozásával megbízta: _ dr ^ Fekete Antal, - Petroszki István, - dr. Rusznák János elvtársakat, melyet az 1969. október 3-i VB ülése elé kell terjeszteni.