MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969
1969-09-05 VB_333 - 1969_VB 333/35
Gyulai Megyei Biróság elnöke Szigorúan.bizalmas Látta: Dr.Fekete Antal JELENTÉS a .bírói munka személyi feltételeinek helyzetéről Békés megyéb en. A bíróságokon folyó személyzeti munka hatékonysága terén kiemelt jelentősége van a Politikai Bizottság 1967. május 9-i határozatának a káder- és személyzeti munka továbbfejlesztéséről. Az ennek nyomán megjelent 1001/1963.Korm.sz, határozat és az ennek az igazságügyi apparátusban történő végrehajtásáról szóié 110/1968. igazságügyminiszteri utasítás szabja meg megyénk bíróságainál is a kádermunka alapjait. A bírósági káderaunkát, a személyi feltételeket alapvető- • en az határozza meg, hogy az igazságszolgáltatás elsősorban politikai tevékenység,'amelyben az állami akarat sajátos eszközökkel érvényesül. Bíróságaink az államhatalom szférájában működnek, s tevékenységüknek igen nagy a politikai, gazdasági, társadalmi hatása. Bíróságaink munkájával szemben követelmény a törvényesség további megszilárdítása, az hogy a jogalkalmazás jogpolitikai elvei az Ítélkezési gyaleo latban maradéktalanul alkalmazásra kerüljenek. E követelmén ékből engednünk nem lehet, sőt előttünk álló feladat az Ítélkezés színvonalának további emelése, az időszerűség, a bürokráciamentesség biztosítása. Mindezeknek csak ugy tudunk megfelelni, ha a személyi feltételek biztosítottak, vagyis ha az igazságügyi apparátusban népi demokratikus államrendünket, szocialista célkitűzéseinket meggyőződéssel szolgáló, politikailag és szakmailag jól felkészült birák dolgoznak. Ennek érdekében az elmúlt évek során az Igazságügyminisztérium számos jelentős intézkedést tett, ami a birák politikai, szakmai felkészültségén: 1 !:, anyagi és erkölcsi megbecsülése fokozásának irányába hatottak. Megállapítható, hogy a megye birói apparátusa alapvetően és" összességében megfelel a szocialista igazságszolgáltatás követelményein.' :, amit az elmúlt évek során végzett munka értékelése is alátámaszt. if