MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969

1969-10-03 VB_335 - 1969_VB 335/40

- 20 ­rriében munkás, Ezen kivLfl nagyon sokan középfokú végzettséget szerez­telí, technikumokban és általános gimnázjiimba.n. Jelentős változás történt a munkások szakképzettségében is. Az állami, ipar­ban az utóbbi 5 évben a szakmunkások aránya 11.2 %4<ai. nőtt, a betanított munkásoké 5.7 %-kal csökkent A szövetkezeti iparban ellenkező folyamat ' játszódott le, A fiatal munkások jelentős számban történő bekapcsolása a termelésbe - ked­vezően befolyásolja a munkások műveltségi szinvonalat, mivel egyre nagyobb számban varnak közöttük, akik magasabb szakmai tudással és középiskolai végzettséggel rendelkeznek, Pontos feladatként szerepelt és jelenleg is az a szakmunkásképzés mennyiségi é,o minőségi fejlesztése. Ezt szolgálja a szakmunkásképző intézetekben folyó oktatás, valamint a^ üzemek által saját munkásaiknak, szervezett szakmunkásképző tanfolyamok. Tény, hogy a szakmunkás tanulók képzése az utóbbi években magasabb színtűvé vált és a tanulók többsége korszerűen felszerelt tanműhelyekben sa­játítja el a szakmát. 1960-68 között a megyében több mint 11 ezer £izakmun~ kás végzett. Eredmény, hogy egyre iöbb fia.taj váléLsztja a szakmunkás élet­pályát érettségi után is. A szakmunkásképzés számszerű növekedé^ével és a minőségi követelményekkel sajnos nem mindig tart lépést a feltételek ala­kulása. Az elmúlt évben jelentkezett először és a jövőben várhatóan mind több lesz azon fiatalok száma, akik emelt szintű szakmunkásképzésben ré­szesültek és 2 éves' továbbtanulás után érettségizhetnek. A fizikai dolgozók gyermekeinek tantJLlmányi segitése, a hátrányos helyzetű tanulókkal való törődés több alkalommal szerepelt a megyei párt VB. előtt. U gutóbb ez év júniusában került sor megtárgyalásába, minek alapján több fontos intézkedés született. Ennek ellenére a munkások körében van olyan vélemény, hogy az eg yetemi és főiskolai felvételeknél a munkás - paraszt fiatalok hátrányos helyzetben • vannak. Külön gondot okoz a bejáró munkások kulturális és műveltségi színvonalának

Next

/
Thumbnails
Contents