MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968

1968-05-03 VB_297 - 1968_VB 297/17

Nyári elvtárs felvetése alapján a pártbizottsági tagoknak az az érzé­se, - az októberi ülés után, mintha elfogadás helyett megmagyaráztuk volna az elhangzott javaslatokat. Nekem ellenkező véleményem van - is­mereteim szerint. Ugy vélem, tisztességesen, korektul minden egyes javaslatra reagáltunk, és mind - egy javaslat kivételével - megfelelő­helyen beépitésre, végrehajtásra is került. Talán az érvelés nem le­hetet teljesen kimeritő, átfogó , de meggyőződé sem szerint nagyon ko­molyan kezelte a Végrehajtó Bizottság ezeket a javaslatokat. Mindenképpen törekszünk arra, hogy nemcsak a munkatervhez szóló javas­latokat, hanem a VB., PB. ülésein, valamint az üléseken kivül elhang­zott javaslatokat is komolyan kezeljük, és az illetékes végrehajtó szervek dolgozzanak annak kimunkálásán, megoldásán. Látogatások szervezése; i2z is bonyolult dolog. A VB-tagjai részére -vé­leményem szerint - megoldott, de - s itt egy kis technikai hibát vé­tettünk - a 8. oldalon a látogatások szervezésével kapcsolatban a já­rásig pártbizottságokra ruháztunk dolgokat, s ez a mi feladatunk, mi­vel Ők nem rendelkeznek a megyei pártbizottsági tagok felett, ezt ne­künk kell megszervezni. Bz nem a testület lebecsülését jelenti, de va­lakinek koordinálni kell, ez egy határozatnak a végrehajtása, s ezt a PTO-nak, mint végrehajtó szervnek kell megoldani. A határozatok előkészítése ellenőrzésébe való bekapcsoláson is sokat töprengünk. Az előkészítésben is szükségesnek tartom , hogy sokkal fo­kozottabban kell iganyelni a pártbizottsági tagok munkáját, s majd a későbbiek folyamán kijelölni egy bizottságot a kérdések feldolgozásá­ra, előterjesztésére, ésigytovább. Az az alapállás vezet bennünket , hogy a testületek munkáját erősitsük. Nyugodtan allithatom, hogy az apparátusban nincs törekvés arra, hogy az apparátus a pártbizottsága, tagok fölé emelkedjen. Az apparátus tudja, hogy a testületnek felelős munkájáért, s tiszteli. Ismeretem szerint - amit Nyári elvtárs felvetett - az emiitett bizott­ságok, nem mint bizottságok működnek, hanem felkérés alapján dolgoznak; /pártnapot, tájékoztatót tartanak, stb./ Korábban voltak, de ezek fel lettek számolva, iizek a társadalmi aktivák sorában felkérés alapján dol­goznak. Az előterjesztéshez ; 1./ Munkatervi javaslattal kapcsolatosan nem meghatározott időn belül, hanem folyamatosan tegyenek javaslatot. 2./ A 8. oldal utolsó mondata; a megyei VB. elé került jelentéseket, a járási, városi PB-k - a hozott határozatokkal együtt - kapják meg. Nem támogatom ezt a javaslatot; egy sor olyan kérdést tárgyal a VB, ami nem vonatkozik a járásokra. Azokat küldjük meg, amelye­ket a VB. szükségesnek tart kiküldeni. '/Egyébként a Politikai Bi­zottság sem teszi ezt./ Azokat a határozatokat küldik meg, amelyek az alsó szervek munkájára vonatkoznak./ 3./ A 9. oldal 3./ pontja; teljesen hibás megfogalmazás. A Végrehajtó Bizottságnak nincs ahhoz joga, hogy határozatot hozzon, hogy a me­gyei PB üléseiről milyen anyagot jelentessen meg a megyei sajtó, iSz a megyei Pártbizottság joga. Amit semmiképpen nem helyeslek; hogy a tárgyalt napirendekről, vi­tákról irjon a sajtó részletes tájékoztatást. Az nem tartozik a közvéleményre, hogy az üiésen kinek milyen kérdésben mi a véleménye. Testületi állásfoglalások vannak,és ha szükséges, azokat tegyük közzé.

Next

/
Thumbnails
Contents