MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968
1968-05-03 VB_297 - 1968_VB 297/12
követeli, hogy olyan propagandistáink legyenek, akik a párt politikájával fenntartás nélkül egyetértenek. Nézetein szerint a sok téves nézetek összefüggesoeri vannak azzal, hogy nem mindenütt vannak megfelelő propagandisták. Azzal egyetértek, hogy előre haladtunk ebben is, de hangsúlyoznom kell, hogy ezt kulcskérdésnek kell tekinteni a jövő oktatási évben. Többen mutattak rá: Nagyobb és felelősségteljesebb gondot kell forditani a felkészítésre. A vezető propagandisták felkészítésébe jobbén bele kell kapcsolódni a megyei VB—tagoknak, megyei vezetőknek és ugyanigy a járási vezetőknek is, mert egy sor kérdésnek-.jobban a birtokában vagyunk, mint esetleg más jól képzett elvtársak. A hatókör bővitésével kapcsolatosan; Nézetem szerint valóban nem a szá mokat, mennyiséget kell hajszolni, szerintem a szint tartására kell törekedni f 3 a párttagság növelését - nem irreálisan meghatározni -, de fontosnak tartom a szervezett pártoktatásban differenciálni egyrészt a vezetők vonatkozásában, s kereskedelmi, pénzügyi vezető munkakörben uolgozókat - Szabó elvtárs emiitette - szervezett pártoktatásba mindenképpen célszerű bevonni. A vitáoan elhangzott a párttagság és a pártonkivüliek pártoktatásba való bevonásának aránya; part oktatásban nemcsak párttagok vehetnek reszt - jóllehet, elsősorban a szervezett pártoktatást a vezetők képzésére kell hogy irányítsuk, de ez nem zárja ki, hogy pártonkivülieket nem oktathatunk. Csak helyeselni lehet azonban azt a törekvést, ami a munkamegosztást illeti más szervekkel. Zalai elvtárs beszélt a járásig városi pártbizottságoknak a megnevekedett HÖnállóságáról, felelősségéről; a tematika kidolgozása még hatványozottabban jelentkezik a járási, városi pártbizottságokon ; ahol mag sok probléma van a nacionalizmussal, vallásos világnézettel, stb. A tematikát a járás Önállósága alakitsa ki, de egyes helyeken /Csanádapáca, stb/ szükséges az általánosnál lényegesebb befolyás. Domokos elvtárs emiitette a centrumot; nagyon vigyázzunk ezzel, nehogy valamiféle olyan nézet uralkodjon a pártközvéleményben és a lakosság körében, hogy mi felsőbb x'endü ország vagyunk; mi a helyes politikát annak rendje-módja szerint tudatosítsuk, védelmezzük és szembeszállunk a marxizmustól idegen nézetekkel, gyakorlattal szemben, de neíio^y valamiféle privilégium-nézet ösztönözzön. Az esti egyetemmel kapcsolatosan-az a véleményein, hogy a Végrehajtó Bizottság korábbi döntése helyes. A jelentés is említi - titkári hatarozat is kifejezetten utal arra -, hogy az esti egyetemi beiskolázást nem emeljük. Nacionalizmussal kapcsolatosanj arra kell nekünk ügyelni a pártoktatas kereten belül, hogy ne kizárólag az érzelmek domináljanak , ^ok helyütt a vezetők nem értelmi, elvi alapon - hanem kizárólag érzelmeken nyugszik - foglalkoznak egyes kérdésekkel. Az irásos anyaggal kapcsolatos megjegyzésem; Az előterjesztés 10. oldalán 1./ pontban: ne hozzunk olyan határozatot, amit slore látunk, hogy nem tudjuk végrehajtani, gz irreális követelmény , hogy kéthetenként jelentessünk meg a sajtóban konzultácios cikkeket. Birjuk ezt erővel? Szerintem helyesebb, ha ugy fogalmazunk, hogy rendszeresen . A végrehajtó bizottsági tagok megjegyzéseivel egyetértek, ezt az illetékesek vegyék figyelembe. _