MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968

1968-05-03 VB_297 - 1968_VB 297/10

A pártiskolai végzettség mellett igen fontos, hogy gyakorlatiassággal biró propagandistáink legyenek. Az anyag foglalkozik a szocialista eloszcás elvével, a kispolgári né­zetekkel, melyek kicsit összefügg ek a nemzeti egység kialakításával. Sok esetben nem az eszmei, ideológiai egység, hanem az anyagi egység kerül előtérbe, a nem megengedhető egyenlosdi merül fel. Amikor ilyen kérdések hangzanak el, a propagandistának meg kell adni a megfelelő választ. Az atesita propagandának magyarázatában felmerül, hogy nem­csak párttagok között akad, aki bérmálni, vagy egyéb egyházi szer­tartásokra viszi gyermekét, hanem még olyan községi pártbizottsági titkár is van, s ilyen esetben "magától értetődik", hogy a közeli hozzátartozója is részt vesz. Ilyen szempontból is jobban meg kelle­ne válogatni propagandistáinkat, nem pedig hogy milyen pártiskolai végzettséggel rendelkeznek, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy van­nak, akik éveket járnak különböző pártoktatásra, de nem bővül a látó­körük, hanem dogmatikusan nézik az elveket. Az illetékes pártszervek figyelmét fel kell hivni, hogy a kiválogatásnál ezt is vegyék figye­lembe, mert a propagandistákon múlik a párttagság eszmei, politikai felkészítése, a párt politikájának érványesitése. KOVÁCS FEKENCNÉ: A párttagok és pártonkivüliek pártoktatásával kap­csolatosan; Az elmúlt évben a Politikai Bizottságnak volt olyan álláspontja, hogy bizonyos munkamegosztást kell eszközölni egyes tömegszerveze­tekkel, mozgalmakkal, melynek következtében a pártonkivüliek első lépése a szakszervezeti oktatás volt. Ezt szeretnénk tovább fejlesz­teni. Nem is az a probléma vetődik fel, hogy valami megkülönbözte­tést tegyünk párttagok és pártonkivüliek között ebben a vonatkozás­ban, hanem nem birjuk erővel. Amikor mi hatékonyabban akarunk a mar­xista propagandával -foglalkozni, elsősorban a tartalmi tevékenység­re kell a figyelmet forditani az alsó pártbizottsági szinten is. En­nek szerkezeti igazgatása olyan erőt igényel, hogy időnk jelentős ré­szét ez kötötte le, ezért a tartalmi irányitás tekintetében hézagok tapasztalhatók. Ugy képzeljük, hogy a különböző tömegszervezetek, mozgalmak át tud­janak vállalni pártonkivülieket, és a politikai oktatásuk természete­sen megnyugtatóan legyen megoldva. De ha olyan igénnyel jönnek, hogy pártoktatásban akarnak részt venni, ennek gáncsát nem vetjük. Ezzel a tömegszervezetek, mozgalmak hatókörét bőviteni kivánjuk. Ebben a végrehajtás még nincs kidolgozva. A napirend előre hozatala kicsit hidegviz- szerűen árt bennünket. Nem voltunk megfelelően fel­készülve, nem tudtunk konzultálni sem a központtal, sem a különböző szervekkel. Nem ismerjük a központi tematikát sem, még nem kaptuk meg. A külinböző szervek elképzeléseit, véleményeit még egyeztetni kell. A jövő héten országos értekezletre megyünk e kérdésben, akkor látjuk meg, nogy az egyes oktatási formákban hogyan néz ki a temati­ka. Ami a propagandisták felkészítésével függ össze; egyetértek az elv­társakkal, mi is tapasztaltuk, hogy bizonyos modositásra van szük­ség a következő oktatási.években. Az elmúlt oktatási évben specia­lizálni próbáltuk a témákat, melyet a megváltozott helyzet tett szük­ségessé. A közgazdasági propaganda központi helyet foglalt el, ás ez megkövetelte, hogy mód ősitsuk a propagandisták összetételét is. Mun­kabizottságunk van, amelyben olyan emberek vesznek részt, akik jelen­tős hozzáértéssel rendelkeznek, de előfordul, hogy nincs propaganda­munka gyakorlatuk. Ezért fordult elő - mint ezt Domokos elvtárs is emiitette -, hogy egyes előadás nem volt olyan sikeres. Nem azért, mert nem volt tisztában a dolgokkal, hanem azért, mert még nem tar­tott ilyen irányú előadást. Ezek után körülbelül látjuk azt az erőt, amely rendelkezésünkre áll a jövőben, és gyakorlattal is rendelkezik, /o

Next

/
Thumbnails
Contents