MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968
1968-02-24 VB_292 - 1968_VB 292/11
-9' c A jövőben az iparfejlesztés esetében is számolni lehet azzal, hogy ahol a legjobb feltételeket biztosítják /gazdaságosság, stb/, azok a megyék előnyben fognak részesülni. Eddig is domináló volt, de az uj mechanizmusban máginkább dominál ez az elv. Egyetértek a felszólalásokkal, s azzal, hogy amikor kidolgozzuk a következő ötéves terv elképzeléseit, alapos gazdasági számításokat kell végeznünk. Ezzel összefüggésben szeretném javasolni, hogy a Végrehajtó Bizottság két határozati javaslatot fogadjon el; Határozati javaslat; 1./ A Végrehajtó Bizottság bizza meg az arra illetékeseket, hogy fogjanak hozzá a 4. ötéves terv célkitűzéseinek kimunkálásához, konkrétan az ipar fejlesztésének további összefüggéseiben. Ezzel kapcsolatosan; a nagyközségek foglalkoztatottságának problémáját is fokozatosan munkáljuk ki. A bizottságot - amely ezt a munkát végzi - a Megyei Tanáccsal, valamint az SzMT-vel lehet bővíteni. A tanácskozások után az egységes koncepció kimunkálása szükséges, mint az történt a gázprogram esetében. 2./ A Végrehajtó Bizottság bizza meg a megyei párt, tanács vezetőit azzal, hogy továbbra is folytassanak konzultációt a vitás kérdésekben, részben a további elképzelésekkel kapcsolatban, /Az előterjesztés 5. oldal./ és jó néhány olyan kérdésben, amikről nekünk feljegyzéseink vannak, s itt is szóba kerültek. Kérem, hogy a Végrehajtó Bizottság ilyen módon fogadja el a jelentést, és amennyiben a Titkárság elé kerül a megye, a vitában elhangzottakkal csiszolják, tökéletesítsék. Külön-külön nem válaszolok, mert magam részéről egyetértek a felvetések döntő többségével, azonban egy-két kérdésre reagálni szeretnék? - Békéscsabai megyei Kórház problémája; Ismereteink szerint a korábbi években a Gyulai Megyei Kórház fejlesztésére azért nem került sor, mert a megyei korház Békéscsabán kerülne megépítésre. Ilyen koncepció alakult ki, az Egészségügyi Minisztérium illetékeseivel. Azonban egykét osztályt- amely Gyulán már magas színvonalon működik, felesleges volna megépíteni Békéscsabán is. - Gyulai Kulturkombinát kérdésej Nem értek egyet vele. Nekünk van sok'nagyközségünk - Dévaványa, Battonya, Vésztő, stb - ahol abszolút nincs még művelődési házunk. Azt más kárdasnek tekintem, amit Gseszkó elvtárs mondott a kihasználtságot illetően. Hogy milyen élet folyik a kultúrházakban, az részben rajtunk is múlik. Tudva levő, hogy a gyulai elvtársak nem kizárólag állami erőforrásból akarják a kombinátot megépíteni, de Gyula anyagi arőforrásai hosszú időre le vannak kötve, s arra sem számolhatnak, hogy állami költségvetésben nagy összeget kapnak. Esetleg magkapják az 1 millió forintot, mint Orosháza. Véleményem szerint az ilyen irányú igényeket a jelenlegi gyulai művelődési ház még betöltheti, s kétségbe vonom, hogy az üdülők igénybe fogják venni a kulturkombinátot, egyébkánt magát az elnevezését is vitatom. Perspektívában lehet, de megítélésem szerint Gyulának más gondja van elsősorban, amit meg kellene oldani, nem a kulturkombinát.