MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968
1968-01-08 VB_286 - 1968_VB 286/22
1 mm Xw ** 9,/ A megye összes gazdaságai 1967, első kilenc hónapjában 24 %-kal több műtrágyát használtak fel, mint 1965, és 18 %-kal többet, mint 1966 megfelelő időszakában, A főbb növények termésátlagainak külömbsége az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek közös gazdaságai között csökkent. TISZTELT PÁRTBIZOTTSÁG! ttLÉS ! • ..'..'• Az elmúlt évek, de a gazdaságirányítási rendszer reformjára való felkészülés időszakának tapasztalata is azt bizonyltja, hogy a társadalmi élet különböző posztján dolgozó káderek döntő zöme tisztességgel szolgálta a párt politikáját és dolgozott megvalósításáért, £ tapasztalat alapján megvan az alapunk ahhoz, hogy kijelentsük; bizunk bennük és meggyőződéssel váljak, hogy a gazdasági reform sikeres megvalósításáért még nagyobb jelentősségei, még áldozatkészebben, még eredményesebben dolgoznak, ELVTÁRSAK ! A központi Bizottság, a kormány elméletileg, politikailag, közgazdaságilag, jogzsabályilag megteremtette a feltótelét a gazdasági reform 1968. január 1-én történő beindításához, A megyei Pártbizottság, végrehajtó bizottság, a járási- városi pártszervek, illetőleg velünk együtt és összhangban a megyei Tanács és Végrehajtó Bizottsága, a járási- városi Tanácsok, a Szakszervezetek M e gyei Tanácsa és a szakmák területi bizottságai, a KISZ szervei és más szervezetek t megtették a párt és felsőbb szerveik határozatának megfelelően a szükséges int ézkedé s eket,