MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968
1968-02-19 VB_290 - 1968_VB 290/16
E feladatot a Vasúti Munkabizottság, a Területi Forgalomszervező ós Felvevő Bizottság fogja irónyitaai és operatívan elvégezni, A tanulmányok alapján döntünk, hogy mely állomáshelyeket szüntetjük meg. . A KFM Kutató Intézetével elkészitett tervezetet fogjuk vizsgálat tárcává tenni és a gazdaságossági számítások alapján majd az esetleges megszűnést vagy forgalomsorolást megejteni. A területi forgalomszervező bizottság tagjai között a megyei tanács, a megyei párt, a megyei tanács szakigazgatási szervei és a közlekedési ágak képviselői vesznek részt. Ismételten ssooa került a dijszabás kérdése is. A feltételek között szerepel a vasutpótló dijszabás bevezetése, mely lényegében a megszűnő állomásoktól a felvevő állomásig azonos a régi vasúti díjszabással, á dijszabás bevezetése és alkalmazása a mezőgazdasági szektoroknál általában költségtöbblettel nem jár. ilint kiegészítőmben jelentettem a KPM az átszervezéshez szükséges feltételeket pontosan definiálni fogja és a területi vizsgálatok fognak arra választ adni, hogy a fuvaroztatóknál az uj helyzet következtében a szállítási költségek miként alakulnak} ezért szerepel az általában kifejezés. A beszámolóban ugyan szerepel a KFM vezetőinek nyilatkozta, hogy az utak korszerűsítésére nincs plusz pénz. Ez nem a közlekedés racionalizálásával áll összefüggésben, hanem az éves útkorszerűsítési programmal• A koncepció megvalósítása külön kimutatja majd az úthálózat korszerűsítésének forint szükségességét és reális fedezeti igényét. Egyetért azzal, hogy a beszámolóban helytelen a vizsgálatok megtörténte után az átszervezés idejét rögziteni. A vizsgálatok befejezésével az anyagi- műszaki szü,,su c: letek kielégítése szabja meg az átszervezés végrehaj basának időpontját. Két kérése van: egyi&i miután a KPfi a közeljövőben dolgozza ki a feltételek pontos körülhatárolását, valamint június i>o-ig a személyszállításra vonatkozó javaslatait, kéri, hogy az év második felében a Gazdaságpolitikai Bizottság tűzné napirendre a megyei forgalomfelvevő, szervező bizottság e témában adandó tájékoztatóját} a másik: az elhangzott vélemények és határozatok alapján a közös Írásos előterjesztésnek legyen szóbeli kiegészítője és az észrevételeket a szóbali kiegészítés tartalmazza, miután a jelentés átdolgozására mar nem áll megfelelő idő rendelkezésre.