MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968

1968-02-09 VB_289 - 1968_VB 289/17

-15­SUPALA PÁL: A Csongrád-Békás megyei Állami Gazdaságok Főosztálya, a MdDuSZ-al egyetértésben javaslattal ál és kéri a Végrehajtó Bi­zottság megerősítését GAJDÁCS ^ ANDRÁS elvtársnak . a Hidasháti Állami Gazdaság igazgatójának kormánykitüntetásében. Gajdács elvtárs több áve dolgozik a Hidasháti Állami Gazdaságban, igen jó vezetője a gazdaságnak, a pártmunkából is kivette részét; a járási pártbizottság VB. tagja. Kérem a VB. tudomásul vételét, ás elfogadását, hogy a " Munka H)rdemrend" nyózzuk részére. . _. -, arany fokozatát adomá­A Végrehajtó Bizottság a javaslattal egyetért. Dr. SZABÓ SÁNDORt Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy fogadja el a Megyei Tanács, Megyei Párt VB. együttes ülésének időpontját. A VB. együttes ülés időpontja: 1968. február 19. A megyei Tanács ülés­termében, a közlekedéspolitikai irányelvek napirenddel. A továbbiakban javasolom ; fogadja el a VB. hogy az együttes PB. ülést I968. március 5-re hivjuk össze szintén a közlekedéspoliti­kai irányelvek ás koncepciók megtárgyalása céljából. A Megyei Tanács­nak kötelezően elő van irva, a megyei Pártbizottságnak nincs, de he­lyénvalónak tekintjük, hogy a VB. PB is e kérdésben nemcsak tájéko­zódik, hanem az érdemi kialakításban is részt vesz. A Végrehajtó Bizottság mindkát javaslatot egyhangu­an elfogadta. ZALAI GYÖRGY elvtárs megköszönte az elvtársak megjelenését, s a VB. ülést befejezte. . •: •,:^\ ^-*, Még letárgyalandó ebben a hónapban/ II.23-án/ felszaoadulás előtti párttagság elismerési kérelem: 17 Munkásmozgalom elismerési kérelem: 44 összesen: 61. Tekintettel arra, hogy a legközelebbi Végrehajtó Bizottságnak 61 ké­relem felett kellene dönteni, javasolom, hogy a következő együttes VB. ülése is döntsön egy néhány kárelem felett. A VB. a tájékoztatást tudomásul vette. Egyetértett azzal a javaslattal, hogy az együttes ülés után visszamarad, és a fo­lyamatban lévő kárelmek felett dönt.

Next

/
Thumbnails
Contents