MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968

1968-12-13 VB_312 - 1968_VB 312/11

-9­KO 4-./ Fennáll az a veszély, hogy több helyütt ugy választották meg a jelölő bizottságot, s annak vezetőjét, hogy "a múltkor is ő volt, most is legyen". Erre menet közben fel kell hivni a figyelmet, hogy a demokrácia további kiteljesülését ne aka­dályozzuk a jövőben. 5./ A jelentés a 2. oldalon megfogalmazta, hogy nem sikerült a pártcsoport üléseket megtartani. Ezt olyan előjellel kelle­ne hangsúlyozni, hogy a Politikai Bizottság ezen határoza­tát gyakorlatilag az alapszervezetek többségében nem hajtot­ták végre. A Titkárság határozata kimondta, hogy a pártvezetőség újra­választása előtt - ahol van pártcsoport - üléseiken kérjék számon a pártmegbizatások teljesítését, annak helyzetét, és ne az alapszervezet munkájáról folytassanak beszélgetést. Ennek a pontnak a végrehajtása országosan is csorbát szen­vedett. 6./ A titkárok és vezetőségi tagok összetételét illetően /5. ol­dal/: erre a kérdésre a PTO házilag később vissza kell hogy térjen, mert ez alaposabb elemzésre szorul. Nem ártana, ha ebben az elemzésben a járási, városi pártbizottságok is se­gítenének. /Munkáspárt vagyunk, és mindenütt csökken a mun­kások száma./ Sok helyen általában szakembert keresnek és nem a párt politikájához megfelelően értő embert. Az a jó, ha a kettő találkozik. Eredményes lenne ezzel kapcsolatosan megnézni a Csongrád megyei tapasztalatokat, mert ott javulás tapasztalható ezen a vonalon. 7./ A csúcsvezetőségeket illetően /€. oldal: itt valami nincs rend­jén a munkás arányszámmal: a csucsvezetőságekben a fizikai dol­gozók arányszámát; 19É6-ban 2 százalék volt, most 9.1-re sike­rült javitani. Ez is igazolja, hogy ezt megyén belül lehet ja­vitani. Azon kell igyekezni, hogy a csúcsvezetőségek ténylegesen tölt­sék be koordináló szerepük mellett az irányitó szerepet is. Központi elképzelések alapján az alapszervezeteket a csucsve­zetőségeken keresztül kell irányítani. A jövőben a központ is ennek alapján fogja a pártbizottságok tevékenységét értékelni. 8./ Ugy gondolom, miután pártbizottsági anyag is, helyes lenne a végén egy pontban megfogalmazni, hogy azokat az aktivákat, a­kik éjszakákat végigdolgoztak a választás előkészítésénél, to— . vábbá az egyszerű párttagokat, másrészt a választott testüle­tek tagjait, pártmunkásokat, stb. részesítse a Végrehajtó Bi­zottság dicséretben munkájuk elismeréseként, s a pártbizottság tagjai ennek kifejezést adjanak azokon a fórumokon, ahol a kö­zeli időkben találkoznak a párttagsággal. ENYEDI G. SÁNDOR: Nyári elvtárs felvetette, hogy a jelen választás igazolta, hogy a jövőben nincsen szükség az aktivák olyan nagy létszámú mozgósítá­sára, mert a járási községi pártbizottságok önállóan is jól képe­sek ezt a munkát ellátni. Ez valóban igy van, és ezt megelőzően mar magunknak ezt a tapasztalatot leszűrtük. Az tény volt a választás időszaka alatt, hogy az aktivákkal szinte csaknem hetenként találkoztunk, nem összevont szervezett formában, hanem ahogy a választás menete zajlott, személyesen mondták el ta-

Next

/
Thumbnails
Contents