MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968
1968-11-29 VB_311 - 1968_VB 311/14
I -'2 Ennek jelentősége különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha figyelem be vesszük, hogy a megye fokozódó iparosodása eredményeként a bérből és fizetésből élők száma állandóan növekszik,, Jelenleg Békés megyében a szakszervezetek mintegy 84 ezres taglétszámmal renael • kéznek. Az összes bérből és fizetésből élők 92.8 %~át tömörítik soraikba. Az iparfejlesztésnek megfelelően a szakszervezetek tagjai elsősorban a városokban dolgoznak, Békéscsabán 34 ez^r ; Orosházán 10 ezer, Gyulán 8 ezer szervezett dolgozó helyezkedik el,, A megye iparszerkezeti sajátosságaiból adódóan a bérbői és fizetésből élők között, mind pedig a szervezett dolgozók között igen jelentős a női dolgozók száma./Szakszervezeti tagság kereken 36 %~a,/ Ic A párt és szakszervezeti szervek kapc solata,, A Politikai Bizottság határozata megjelenése óta a pártszervezetek irányitó munkája a határozatban lefektetett elvek alapján fejlődik., Nevezetesen., hogy a szakszervezetek a munkásosztály Önálló szervezetei, a dznksaerVQZotck irányítása eszmei r politikai irányitást igényel .3 párt részéről, nem hoznak kötelező határozatokat a szakszervezetekre, a szakszervezetekben végzett munkát fontom pártmunkának tekintik, ugyanakkor a pártszervek számonkérik és elvárják a példamutató magatartást, tevékenységet a szakszervezetekben dolgozó kommunistáktól 0 A párt szerveinél változó hatékonysággal, de következetes törekvés tapasztalható a párt és a szakszervezet kapcsolatának tovább erositésére, a szakszervezetek erejének jobb hasznosítására. Ez elsősorban a mugyei Pártbizottság olvszerü és következetes álláspontjának tudható be c