MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968

1968-11-15 VB_310 - 1968_VB 310/37

~ 5 ­Tömegszervek és egyéb intézmények is felvették a kapcsola­tot a szövetségekkel. Hasznos együttműködés kezd kialakulni a TIT, a METESZ részéről a tsz tagság és a tsz szakemberek részére ismeretterjesztés, szakmai tanácskozások, szabadegyetemek stb„ szervezésében. Bár olyan jelenség is tapasztalható, hogy egyes szervek ugy fogják fel a szövetsogeket, mint a tsz-ek felsőbb szervét és egyes társadalmi munkákat igyekeznek áttestálni rájuk, vagy rendezvényeikhez olyan anyagi hozzájárulást igényelnek, amelyre a szövetségeknek nincs lehetőségüke Nem alakult még ki a három szövetkezeti •• MÉSZÖVj KISZÖV 5 ­Tsz Szövetség - forma között szinte semmilyen együttműködési kap­óidat* Rót«ben azért, aort e tekintetben egyik ssövetkezet ré­giéről »em merült fel konkrét elképzelés, részben pedig azért, mert főleg a MÉSZÖV részéről egyes helyes kezdeményezés >•• baromfi, cirokfcársulás ~ merev elzárkózásba ütközött«» A T,0.T és a MÉM rendszeresen igényli a szövetségek részéről az információt, időnként tanácskozik velük és kölcsönös informáci­ókkal látják el egymást. Az utóbbi időben azonban a szövetségek-. részéről olyan észrevétel jött, hogy a TOT elég sok Írásos anya­got kér, vagy véleményezésre küld le, amely eléggé elvonja az apparátus idejét, egyéb sajátos feladatok végzésétől,, Összességében véve a termelőszövetkezetok területi szövet­ségei megalakuldsuk óta kifejtett munkájukkal bebizonyították, hogy helyes ós szükséges volt pártunk 12, kongresszusának azon határozata, melynek alapján létre lettek Lozva* Megyénk két borű« leti szövetsége mind összetételében, mind hozzáértés szempontja ból alkalmas és képes a tsz-ek érdekképviselő te T-e., a tsz-ck bizsu mát élvezik és azok ügyeit becsülettel képviselik<, J a v a s 1 a t o k; - A szövetségek választott testületei - küldöttgyűlés, elnökség, bizottságok - munkája továbbra is a,szövetkezetek egészét érin­tő kérdésekre irányitsa a figyelmet* Az elnökségek és a bizott­ságok bátrabban tűzzenek napirendjükre olyan témákat* amelyeket . a termelés fejlesztése és a szövetkezeti mozgalom tov'bbfejlesü­tése igényel. Ennek megfelelően munkájuk tartalmi oldalát erősit sék és fejlesszék tovább„

Next

/
Thumbnails
Contents