MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1966
1966-12-28 VB_259 - 1966_VB 259/4
JggBOVgZKI ISTVÁN; A KB. állásfoglalása alapján taggyűléseken nem vitatjuk meg a kongresszus anyagát, de mindenegyes pártalapszervezitben fel kell dolgozni az anyagot, valamint a tanács- ás egyéb választásokkal kapcsolatos feladatokat. Ezért javasoljuk, hogy nagyobb községekben összevontan szabadpártnapokat tartsanak. Véleményünk az, hogy a szabadpártnapokon a párt belső életével kapcsolatos kérdéseket ne érintsék, a párttaggyűléseken viszont ezekre a kérdésekre kell elsősorban koncentrálni ás megbeszélni. Domokos elvtárs második kérdésére válaszolva; A lehetőségek korlátozottak, éppen ezért - a lehetőségekhez mérten - Igyekeztünk a kommunisták egészével megismertetni a mechanizmus jelentőségét, és szükségességét, a gazdasági vezetők képzése a szaktárcák kezébe került. A párt feladata, hogy ezt megfelelően koordinálja. Kovács elvtárs kérdésére válaszolva; ennél a témánál szerepel Dankovics elvtárs, a központi Bizottság munkatársa, aki behatóan ás intenziven foglalkozik ezzel a témával, őt szeretnénk meghivni erre a témára, azonban nem elvetendő javaslat,-hogy esetleg a Földművelésügyi Minisztériumtól is kérjünk előadót. áSZRjJVJTilL, JAVASLAT: DR;SZABÓ SÁLíDQR: Két megjegyzésem lenne; az egyik igény jellegű, a másik tájékoztatással biró. Szeretnénk, ha a januári párttaggyüláseken a pártbizottság, Végrehajtó Bizottság apparátusa is részt venne, és a választás politikai, szervezeti előkészítésében, valamint a kongresszusról szóló tájékoztatóban érdemi uiódon felszólalna, ás segitséget nyújtana az ezzel kapcsolatos munkákban. Azt terveztük, hogy február hónapban - amikor Fock Jenő elvtársnak is megfelelne az időpont - meguivnánk két napra Fock elvtársat. Az első napon konzultációt tartana a gazdasági mechanizmus, s az ezzel kapcsolatos belső kérdésekről, melyre a Végrehajtó Bizottság tagjait is meghivnánk, amely mélyebb tájékozódást tesz lehetővé. .Sz után szélesebb körű aktiván tartana Fock elvtárs tájékoztatót, hogy az ezzel kapcsolatos kérdésekkel minél alaposabban legyünk tisztában, és az esetleges felmerült problémákra megfelelő választ tudjunk adni. JSlvi megegyezés már megtörtént, csak az időpontban kell még határozni. Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy a szükséges módosításokkal az előterjesztést fogadja el. A Végighajtó Bizottság az előterjesztést a megfelelő kiegészitésekkel "éTf o g a d t a T~