MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964

1964-11-05 VB_199 - 1964_VB 199/24

A vezetőség és küldöttválasztások előkészítését a KISz X3 CZJV áprilisi határozatának értelmében megyei és az ebből lebontott járási, városi intézkedési tervek alapján végeztük. Az intézkedési tervek 5 ütemben jelelték meg a feladatokat: t 1./ Augusztusig elő kellett késziteni politikailag az alapszervi taggyűléseket, meg kellett teremteni a fiatalok körében egy u.n. "Kongresszusi hangulatot" és el kellett érni, hogy a Kongresszusra való készülés mindenekelőtt a termelő munkában való jobb helytállásban, a tervek teljesítésében nyerjen kife­jezésto 2./ Augusztus végéig be kellett fejezni a káderkiválasztást és elő kellett késziteni a vezetőségválasztó taggyűléseket. 3./ Szeptember 1-től 15-ig le kellett bonyolítani az alapszervi választásokat, a községi és tanintézeti küldöttértekezleteket. Szeptember 15-től november 20-ig meg kell rendezni a járási, városi és megyei küldöttértekezleteket. Az intézkedési tervekben megjelölt ütem helyesnek bizonyult, mert igy kapkodás és rendetlenség nélkül sikerült megvalósítanunk a leg­fontosabb feladatokat. Az előkészitő munka során a KISz alapszervezetek szinte kivétel nélkül munkafelajánlást tettek a Kongresszus tiszteletére. E válla­lások zömükben a termelési tervekkel szoros összhangban azok telje­sítésének segitásét szolgálták. Gondot fordítunk arra, hogy megvaló­sítható, reális, ugyanakkor a termelés szempontjából fontosak legye­nek a szervezetek vállalásai. Ezt sikerült is elérnünk. A Mezoberényi Pamut?zövőben 6500 m anyag terven felüli gyártását vállalták a fia­talok. Ezt a felajánlásukat már 7050 m-re teljesítették* A Békéscsa­bai Téglagyárban egymillió tégla bekazalozását, a Gyulai Kötőipari Vállalatnál az exportterv 5 %-os, a belföldi terv 7,5 %-os túltelje­sítését vállalták a kiszeseko A Békéscsabai és Orosházi Ruhagyárban az egész üzemre kiterjedő munkaversenyt inditottak, a Forgácsolóban vállalták, hogy nem lesz 100 %-on alul a fiatalok átlagteljesítménye stb.

Next

/
Thumbnails
Contents