MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964

1964-11-05 VB_199 - 1964_VB 199/18

t Ugy véljük, hogy ezek az elvtársak nem veszik li ot , 2Í~ '..-c szak közötti alapvető különbségeket 0 Ma a fiatalok forradalmi tetbre­készsége a társadalom érdekeinek megfelelően a kevésbé látványos hét­köznapi tettekben, a jobb termelésben és tanulásban nyilvánul meg. Különösen sokat fejlődött eszmei, politikai szempontból a munkás ifjúsága Fejlődését ha néha zavarta is, de lényegesen nem gátolta az a tény, hogy létszámban nőtt és e növekedés során sok olyan fiatal ke­rült soraiba, akikre korábban nem hatott közvetlenül a munkásosztály politikai öntudata.. A kongresszus tézisei is megállapítják, de megyénk szempontjából különösen fontos, hogy jelentősen fejlődött a parasztifjuság az előző kongresszus óta. E fejlődés alapját kétségtelenül az jelentette, hogy a mezőgazdaságban is befejeződött a szocializmus alapjainak a leraká­sa. Az átszervezés után a fiatalok körében is jelentkezett a létbi­zonytalanság érzése, amely a faluról való tömeges elvándorlásban mu­tatkozott meg e Ez azonban a termelőszövetkezetek gazdasági, szervezeti . és politikai megerősítése során fokozatosan csökkent és megszűnőben van* Sokan visszajöttek közülük és ma már kezd beállni egy egészséges egyen­súly. Fejlődött a parasztfiatalok politikai műveltsége, amelyhez nagy­ban hozzájárult a közöttük végzett intenzivebb propaganda munkánk. Sajnos politikai műveltségük fokozódásával nem tartott kellő képpen lépést a politikai tudatuk változása. Jelentkezik még közöttük az egoizmus, a közösségi érdek mellőzése, a közösség vagyonával való fe­lelőtlen, bánásmód,, A következő években erre különös gondot kell for­dítanunk, • A diák fiatalok száma nőtt 1egrohamosabban a négy év alatt 0 , Ma a KISz taglétszámunk 42 %-át a tanintézeti fiatalok alkotják. "A középiskolai és szakmunkástanulók ma magabiztosabbak, nyiltabbak az előző diákgenerációnál„ Egyre több az olyan fiatal, aki őszinte állásfoglalással vitatkozik társadalmi, politikai, világnézeti kérdé­sekről o Többségük becsülettel elvégzi iskolai feladatait és részt vesz a társadalmi munkában,, Nevelőmunkánk gyengesége, hogy magatartásuk sokszor nem követi a szocialista erkölcs elcirásait, sok tanuló fiatal pályaválasztását még erősen befolyásolja az "Íróasztal" és a "fehér köpeny" varázsa - állapitja meg téziseiben a KISz KB és ez a Békés megyei tanuló ifjúságra is érvényes. A jövőben értelmi képességeiket jobban f;j_, , lou:: v&fe, sajátosságaiknak megfelelően következetesebben

Next

/
Thumbnails
Contents