MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964

1964-02-01 VB_180 - 1964_VB 180/4

2 Hiányolom-azt, hogy az öntözési fejlesztési tervből mi ki­maradtunk. Kérdések. N /ári Sándor elvtárs; A jelentés megállapítja azt, hogy mennyi a járás földterülete és ebből mennyi tartozik a ter­melőszövetkezetekhez, a különbség kinek a kezelésében van? Ahogyan számoltam 6 kh. szántóföld jut egy-egy termelő­szövetkezeti tagra, képesek-e e nagy földterületet megmű­velni? A jelentés emlitést tesz a termelőszövetkezetekben :ödő szocialista brigádokról, 18 a bíigádok száma, hogyan sikerült létrehozni, hogyan dolgoznak, mennyire népszerűek a járásban? A pártszervezeteknek, párttagoknak és a ter­Lőszövetkezet tagságának milyen a kapcsolata? Az alap­szervezet Határozata hogyan realizálódik a tsz-tagok minden­napos munkájában? Balogh Sándor elvtárs; A jelentés foglalkozik azzal, hogy 1-2 termelőszövetkezetben előfordul, hogy a párttitkár és a szakvezetés között nézeteltérések uralkodnak. Ez mennyire hat ki a termelőmunkára, jzen belül a pártmunka tevékeny­ére? Láda elvtárs emiitette azt, hogy kb. 4 termelőszö­vetkezet lesz, amely mérleghiányos lesz, milyen a jövedelem­elosztási forma ezekben a termelőszövetkezetekben? A járás­ban hány termelőszövetkezetben van részes-müvelés és hogyan - fogadják az állattenyésztésben, segédüzemekben? A veze­tők dotálása hogyan néz ki? A nagy termelőszövet: özetekben a területi megoszlások hogyan néznek ki, van-e üzemegység stb? Láda András elvtárs válaszolja kérdésekre; N álunk az a te­rülét, ami egy-egy termelőszövetkezeti tagira jut nem nagy, ­arra kell gondolni, hogy milyen talajadottságokon dolgoznak. Vannak termelőszövetkezetek, ahol viszonylag rá vagyunk arra'kényszerítve, hogy nagyobb irányú belterjesség le­ni. Nehézséget okoz a fold megművelése a szeghalmi Béke termelőszövetkezetnél, ahol 16 hold jut egy tagra, Bucsai Kossuth-nál 14 hold. A földkülönbség az állami gazdaságok kezelésében van. Mint­egy 3 ezer'hold az, ami kimondottan az egyéni gazdálkodók k ezen van. Ez a járáson belül el van-szórva, legtöbb van Vésztőn. Ide kell számolni-a zárt Kerteket, ami a járás ossz-területében benne van. Szocialista brigádok elsősorban a Füzesgyarmati-Vörös Csillag nál, Aranykalász termelőszövetkezeteknél vannak. Viszonylag itt könnyebb volt létrehozni, mint más termelőszövetkeze­tekben, mert már évekre visszanyúló hagyományai vannak a munkaversenynek. Működtetésük a feltételeknek megfelelően tökéletesen még nem sikerült, A termelőszöveti.ezeti pártszervezetekben megvannak a párt­csoportok. Azonban tevékenységük elsősorban a párttaggyü­lésekre való mozgósításban, tagdij-elszámolásban nyilvánul meg. Esetenként végzik a pártnapokra való mozgósítást. Nincs-olyan probléma, hogy nem foglalkoznak a pártonkivüli­ekkel. De amikor vizsgáljuk ezt a területet, nagyon nehéz konkretizálni, hog^miben mutatkozik ez meg, A tsz-elnök és párttitkár közötti ellentétnek egyes helyeken

Next

/
Thumbnails
Contents