MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964

1964-04-11 VB_185 - 1964_VB 185/54

finm fehérkenyérből 83 ; kalácsból 77, kifliből 734- ab-&tlke­vesebbet é-tékc-sitettek, cint a nyilvántartásban feltüntetett mennyisé/- <, » d,/ A béké^cc-bai Sütőipari Vállalat belső ellenőre a beütemezett ; 24 vizsgalatból mindössze 9-et tudott 1962-ben elvégezni ás a 506 munkalapból 1^3 munkanapot förditott saját feladatainak megoldásába, további 151 napot helyettesítéssel és 51 napot szabadság, betegség, tanfolyam és egyéb társadalmi munkával töltött ei 0 A gyomai vállalatnál a belső ellenőr munkaidejének mintegy 5o %-át tölti oaak saját h .tásköri feladatok elvégzésé­vel. A gyulai vállalatnál attól függetlenül, hogy a belső ellenőr szamára éves feladatterv készült, mégis a második félévben ki­fejtett tevékenységet dokumentálni nem tudták* Itt is a főte­vékenység a szállítási szerződések teljesítésének vizsgálata volto 3»/ Az oktatási reform egyes kérdéseinek megvalósítása tárgyában le­folytatott vizsgálat során megállapítottuk, hogy megyénkben foko­zatosan valósulnak meg a gyakorlati oktatás feltételei és egyre több azoknak az iskoláknak a száma, ahol ha szűkös körülmények kö­zlött is, de érvényt szereznek a munkára reveiés helyes gondolatá­nak. A gimnáziumokban ic a szakmai előképzés erős ütemben fejlődött, annak ellenére, hogy ennek feltételei több helyen hiányosak. A ta­nulók szakmai irányulását a meglévő kevés ipari üzem jellegéhez^ kapacitásához, az adott feltételekhez kellett alkalmazni, s ez helyenként nem szolgálta a munkára nevelés helyes célkitűzéseit, a,/ Az általános iskolák közül a gyakorlati oktatást nyújtó isko­lák száma 1959/6o-ban 51 volt, jelenleg 116, melyből 115 saját műhelyt-eremmel rendelkezik, A foglalkoztatási csoportok száma ugyianebben az időszakban 331-ről 1395-re emelkedett„ A gyakor­lókertek területe 38,82o négyszögölről 59^883 négyszögölre emelkedett. b,/ Békéscsabán 1958-tól minden tanévben 2-2 iskolában épült műhely­terére Éhez hasonló jelenségeket a járásoknál is tapasztaltunk. Ennek ellenére sok helyen nen rendelkeznek cühelyteremmel, mint pl. az orosházi Rákóczi telepi, a szarvasi II 0 sz, iskola Egészségügyi hiányosságok miatt nem üzemeltethető Mezőkcvács­házán és Mezőberényben a műhelyt erem. Békéscsabán a IX-es sz. iskolánál a széntárolót alakitották át műhelyt r^űsné, melynek alapterülete mindössze 37 négyzetméter. Több helyen, mint pl. Gádoros, Okány, Mezőgyán stb. ugyancsak kisméretű mühelyter­mekkel rendelkeznek. Tótkomlóson és Battonyán az egyébként kor­szerű felszereléssel ellátott műhelytercek kis alapterületük következtében zsúfoltak. Sok helyen munkaeszközök ás anyagok hiánya mutatkozik. Ezt esetenként a különböző vállalatok és egyéb szervek igyekeznek enyhiteni, így plo Békéscsabán a Ruhagyár 27 db varrógépet adott át, a Téglagyár és a Forgácsoló hulladékanyagot bocsátót'., rendelke­zésre. Sarkadon : Cukorgyár ócskavas ellenéb en kiselejtitett esztergapadot adott az iskolának. Gyomén, Encrődön, Okányhan stb, a -hulladékanyag biztositásn mellett a KTSá-ek, illetve a tsz-ek szakembereiken keresztül szaktanácsokat is adnak az is­kolának,. / KÍ^&C^^

Next

/
Thumbnails
Contents