MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1963

1963-01-19 VB_154 - 1963_VB 154/6

megbeszéltük, hogy a körzetek összecsatolását bontsák fel és minden választó körzetben külön Jelölő gyűlést tartsanak. A politikai munka végzése során foglalkozva van a soronlévő feladatokra való mozgósítással, nagy helyet kan a helyi termelő­szövetkezet problémáinak, mezőgazdasági termelés eredményeinek, kulturális, egészségügyi problémák tatása. Általában ke­vés ssó esik a vitában a ^Szség határén tul eső dolgokról. A beszámolók foglalkoznak ugyan ilyen kérdésekkel, azonban a vitában ezek kevésbé érvényesülnek. Ami a község határán tul esik, leginkább a békére vonatkozó probléma. Arra kell törekedni, hogy nagyobb helyet kapjanak a vitában az országos dolgok, VIII. pártkongresszus anyaga. Á gyűlések hangulata mindenütt nagyon jó, A gyűlések légköre összességében kifejezi a párt politikájával, a kongresszus határozatával való egyetértést, kifejezi a párt-, tanács, ország­gyűlés iránti bizalmat. Ellenséges megnyilvánulást még eddig nem tapasztaltunk. Ahol ellenjavaslatok voltak, ott is nagyon­pozitiv volt a jelölő gyűlés hangulata, olyan indokokat hoztak fel, ami bizonyította, hogy az a jelölt jobb lesz. A jelölő gyűléseket január 25-ig befejezzük. Szt követően lesz­nek a .termelőszövetkezeti közgyűlések január 25-től február 10-ig. íajd utána a választási nagygyűlések. A jelölő gyűlésen már szó esik ezekről, foglalkozva van a zárszámadási közgyű­lések előkészítésével, az 1962 évi eredményekkel, hiányosságok­kal, és az ez évi tennivalók kapnak nagy helyet a falusi je­lölő gyűlések vitájában. Az első 5 nap tapasztalatait megvitattuk a községi titkárokkal és felelősökkel. Széket a tapasztalatokat a további munka szem­pontjából felhasználtuk, megbeszéltük, hogy milyen területeken javitsuk a munkát. Januári párttaggyűlések egyik napirendi pontjának javasoltuk, hogy az alapszervezetek újra tárgyal­jait meg a jelölő gyűlések tapasztalatait, a választással kap­csolatos politikai, szervezeti munka eddigi tapasztalatait, és a választásokig hátralévő időnek a feladatait. Ba gyinka elvtárs: Van-e még a3?ra, lehetőség, hogy a 3^ száza­lékos községi tanácstagi összetételt - párttagság szempontjából ­52 százalékra fcsökkentsók? Barna elvtárs: A tanyai választó kerületekben a-jelölő gyűlésen való ::isgje 1 enés hogyan néz ki? Zalai elvtárs: Községeknél a 5^ százalakos párttagsági arány nem fog csökkeni, sőt nőni fog. Ugyani-s nem választottak meg egy néhány pártonkivülit, szék helyett újra csak azt a párt­tagot választották meg, akik előtte is tanácstagok voltak. Ilyen van kb 4 fő. Ezzel szemben már nem tudunk, nem Is szándékozunk uj intézkedést tenni. Azt akarjuk elérni,, hogy az: ok a párton­kivüliek, akik javaslatba lettek hozva, feltétlenül megválasz­tásra kerüljenek, vagy helyettük másik pártonkivülit javasolja­nak. Igen nehezen sikerült leszoritani a 60 százalékos párt­tagsági arányt. Gyulaváriban már majdnem veszekedésig ment a dolog, mert azt vetették fel, hogy ezt nem lehet kihagyni, rt ha kihagyjuk, megsértődik az egész párttagság. Tanyai választó körzeteknél a megjelenés 9-15 fő között van. Általában ahol nagyon szétszórtan vannak a tanyák, ott egy ta­nyából egy ember megy el. Ojyan módszert is alkalmaznak, hogy szánkóval elindulnak és összeszedik az embereket. Dobozon meg­néztem egy helyet, ahol 9 fő jelent meg. Szék. közül 5 lakik 1 km-es

Next

/
Thumbnails
Contents