MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962
1962-08-04 VB_143 - 1962_VB 143/40
11 a./ A szerkesztőség törekszik arra. hogy tömegkapcsolatát az Írásokon tul különböző módon erősítse. Sajtó- és levelező ankétokon, /az elmúlt évben 65-cn vettek részt/ találkoznak az olvasókkal. A. szerkesztőségbe, havonta l6o-2oo levél érkezik s kb 0 ugyanennyi szóbeli bejelentéssel^ panasszal foglalkoznak akéthetenkénti jogi tanácsadás alkalmával» Á levelezők közérdekű Írásaiból a szerkesztőség külön rovatot indított. Az elmúlt évben .minden községben sajtó-napot tartottak-, az olvasók kívánsága szerint a lapban uj rovatot nyitottaké /Hőrovat, stb./ líj témákkal színesítették a megyei lapot, mégsem elegendő a lap tekintélye a megye lakossága előtto Igaz, hogy a lap példányszáma emelkedett, de a lehetőségek jobb kihasználásával azt fokozni lehetne, hiszen a Szabad Föld többj mint 35 e ooo f a Népszabadság pedig közel 3O.OQO példányban jár a megyébe, szemben a 18.ooo-es megyei, lappal«• bj./ A lapterjesztésről hozott múlt évi YB határozat óta a pártbizottr ságok, pártszervezetek aktivan segítik a megyei lap terjesztését,, A Népujaág~napok szervezésekor kb, 2„5oo aktivá dolgozott a megyei lap olvasottságának növelése érdekében. Munkájuk eredményességét mutatja, ho[ty 19bl c: áprilisától novemberig 6.000 uj olvasót szerveztek a megyei lapnak. Ennek jelentőségét növeli, hogy a be• szervezett olvasók 80 %-a falun jelentkezik, ezzel nagymértékben omeli a falu olvasottságát* Ez év első felében a terjesztés fő részét az Örosnázi Hírlapnak mutációba való átszervezése képezte. Ennek: eredményeként 3»loo~al nőtt a lap előfizetőinek száma az orosházi járásban, /Béből Orosháza, városban 2,2'6o-at szerveztek a korábbi í5oo~al azoflbcía../ Az eddigi eredmények ellenére a megye olvasottság tekintetében még alatta van az országos átlagnako /Országosan l„ooo lakosra 167 lap esik,, minden második családra . 1, a megyében viszont l.ooo lakosra 11o napilap jut. minden har-„ madik családra 1 ? A megyei lapot a megyében az ossz családok 13»7 %-a járatja,-./ Ez év második negyedében 3&3 előfizető g3 r üjtéa történt., ugyanakkor azonsán nagyarányú lemorzsolódás következett bo ; Jelenleg a negyei lap előfizetőinek száma l6 0 Too fölé emelkedett, az ossz példányszám pedig meghaladja a 21 c ,ooo-eto Ezzel a megyei lap olvasottsága eléri a 4.5 %~ot.__Az 5 éves terv időszakában pedig csak falon ujabb 7ooo e 1 \ LEVE $W$T k e 11 me gny e rní 0