MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962
1962-06-23 VB_141 - 1962_VB 141/15
súlya. Rámutatott arra a fő elvre is, hogy bűntett "büntetlenül nem maradhat, ártatlan ember pedig nem bűnhődhető Ezen elvi célkitűzések határozzák mag a megyei bíróságok ítélkezési gyakorlatát Is. A megyei bíróság, valamint a megye járásbíróságainak gyakorlati tevékenysége a Központi Bizottság ide vonatkozó elvi határozatainak fiselleaébea történik, Az ítélkezéseik során általában figyelembe ressik a büntetőpolitifca három nagy feladatkörét, ennek megfelelően tevékenykednek a bűnözés megelőzése,- a büntetés kiszabás, valamint a büttösés visszaszorítását illetően. Mind ennek következtében a büttösés helyzete kedvezően alakult, csökkent a büntettek száma. Megszűnt as alaptalanul alitélés birói gyakorlata, másrészt csökkent a«oa bűncselekmények száma, melyek nem nyernek felderítést, -Mindőíea téayefc pozitivon hatnak megyénk társadalmi fejlődésére, A bűnügyek megelőzése: E fontos terület a subának-megfelelő helyet foglal el a bíróságaink gyakorlati tevékenységében, 1962-ben 162 jogpropaganda előadást tartottak a-megye területén, melyen 8,448 hallgató vett részt, /196o-ban 97/. Jó ütemben folyik ez évben is, tökéletesedett szignalizációs tevékenységűt is, melynek eredményeként több visszásságokra, a bűnözést előmozdító jelenségekre, azok megszüntetésére hívták fel az állami és társadalmi szervek figyelmét, l$}61-ben a megye bíróságai 27 esetben, éltek jelzéssel a bűnözés megelőzésének érdekében. Ennek következtében javult az; ellenőrzés, szilárdulta bizonylati fegyelem aa állami és szövetkezeti szerveknél» A bűnüldözésnél legfontosabb a megelőzés és ehhez minden becsüle- 1 tes ember aktiv tevékenysége szükséges. Olyan hangulat kialakítására van szükség, mely kizárja a lehetőségát is annak;, hogy egyes emberek bűncselekményeket kövossenek el„ . A korábbi évekhez viszonyítva jó irányban fejlődik a biroknak a társadalmi életbe való bekapcsolódása és együttműködése?elsősorban az állami és társadalmi szervekkel; de bővül a kapcsulatuk az-ipari Üzemekkel, a termelőszövetkezetekkel és más intézmény ékkel * Mindez hatékonyan elősegíti a bűnözés csökkenését, visszaszorítását. Igen értékes a megyei bíróságnak a társadalmi bíróságok működéséhez nyújtott segítsége a tárgyalások megszervezését és lebonyolítását