MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962

1962-05-12 VB_138 - 1962_VB 138/28

Ikt. s z: Titk/28/1962/HÍ-né, Készült: 21 pld-ban. Jelentés 11 ••'"•• Az állami ipar irányításának kérdései és vezetésének színvonala. A népgazdaság további fejlesztésének,.a tervfelada­tok sikeres végrehajtásának feltételeként a párt VII. kongresszusa a vezetés színvonalának javitását jelölte meg. Ebből adódóan az ál­lami ipar gazdasági és politikai vezetésének feladatát képezte és képezi, hogy magasabb szinten biztositsa a termelés, a munka terme­lékenységének növelését, teremtse meg az előfeltételeit a műszaki sainvonal emelésének, segitse elő a belső tartalékok feltárását, há-. rits* ti a meglévő akadályokat a dolgosok alkot* kezdeményezése elől* . Az utóbbi esztendők tapasztalata bizonyltja, hogy a kongresszus által meghatározott célkitűzések megvalósításában az ál­lami ipar vezetése alapjában véve jelentős eredményeket ért el, A 36 üzemnek hétezer főt meghaladó munkás kollektívája a kétmilliárd forint évi termelési értéket és közel félmilliárd forintos export­jukat a gazdaságosság figyelembevételével termelte meg. Helyes arány alakult ki a termelés növekedésének forrásai között a termelékenység javára. A lehetőség határain belül.emelkedett a műszaki színvonal, csökkent a termékek költségszintje. Ma termelés vonatkozásában egy-. re kevesebb vállalatunix sorolható a gyengébben működő üzemek sorába. Ezt bizonyitja a II. ötéves terv' első évének teljesítése is. A ter­melés 4.1 százalékos növekedése teljes egeszében a termelékenység­ből adódott. Elért eredményeink azonban nem tehetnek bennünket el­bizakodottá, mert a II. ötéves terv hátralévő ' időszaké, további je­lentős feladatokat állit pártbizottságaink, pártszervezeteink és gazdaságvezetésünk elé. Az állami ipar irányitása általában a Központi Bi~ zottság vonatkozó határozatai alapján, valamint az üzemi pártszer­vezetek és az iparral rendelkező területek pártbizottságaink segit-

Next

/
Thumbnails
Contents