MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962
1962-12-22 VB_152 - 1962_VB 152/8
- 6 kozóan felveti a Zalai elvtárs, hogy összhangban van-e a takarmány ellátással. Ez az elgondolás az ötéves tervünk alapján van fölvetve.A gépek összehangolására vonatkozóan egyetértek azzal, hogy nem lehet merevnek lenni. Azonban mi is ugy kaptuk az M-től. A gépek elosztásánál a járások felé felvetjük, hogy elvárjuk, hogy a tervet ők is teljesítsék. A zárszámadásokkal kapcsolatban az az álláspont, hogy ahol megfelelően fel tudnak készülni, ott 5-e után megkezdhetik. A 203 tsz zárszámadásának lefolytatása el fog húzódni, uíi ezt a munkát február első hetében be szeretnénk fejezni. Igen sok természetbeni részesedést kapnak a termelőszövetkezeti tagok. Amit a Balogh elvtárs felvetett egyetértek vele. ügy visszük a termelőszövetkezetek felé, hogy a kenyérgabona osztást a szükséglet szerint ütemezzék be. Mereven a 2^0 kilót alkalmazni nem lehet. Ha munkaegység teljesítés nincs, nem kaphat a tag 2^0 kilót sem. A 20 szakember leváltását ugy alakítottuk ki, hogy a Supala elvtárssal korü}.-mentünk a járásokban és a járási vezetőkkel értékeltük a helyzetet, ők vetették fel, hogy kik azok a vezetők, akik leváltásra kerülnek, A társadalmi ösztöndijak felhasználása terén problémák vannak. Az a tapasztalat, hogy a fiatalok nem szivesen kötelezik el magukat, Elég sokat foglalkozik a munkaegység plusz prémium kérdésével. Véleményünk szerint a munkaegység plusz prémium egyik legjobb módszer abban az esetben, ha az ossz termés után érdekeltté van téve a tag. Ott maradt betakaritatlan a kukorica, cukorrépa, ahol biztak a tagokban és a premizálást nem alkalmazták. Az ötéves tervben a szarvasmarha fejlesztése nincs előirányozva, sertés és baromfi van nagyobb mértékben előirányozva, Elaukó elvtárs: Javaslom, hogy a végrehajtó bizottság mint tájékoztató anyagot fogadja el. A mezőgazdasági osztályon nincs osztályvezető, azonban ettől eltekintve a Sarkadi elvtárs, mint megbízott; osztályvezető képes arra, hogy ennél a jelentésnél jobb jelentést készitsen az osztály. A helyzet az, hogy Sarkadi elvtárs vizsgázott és a jelentés elkészítése a belső munkatársra maradt. így át lett véve a tanács mezőgazdasági osztálya által készített jelentés. Nekünk ettől egy kicsit többre van szükségünk. Fogadjuk el a jelentést mint tájékoztató anyagot, az elhangzott javaslatok figyelembe vételével. A gépek elosztásánál a járás talajviszonyait vegyük figyelembe, A 20 szakember leváltásánál főleg azt kell kimutatni, hogy ezek milyen beosztásban dolgoznak. Könyvelők-e, vagy pedig más beosztásúak. Az állatállomány fejlesztésével kapcsolatban ugy fogalmazni a jelentésben, hogy megfelelően bemutassuk azt, hogy nem kielégítő a sertés tenyésztés, a kocatenyésztés. Szén a téren bizonyos problémák r vannak, csökken a koceaállomány. Csökken a bugatások száma is. A süldőtől is bizonyos szabadulás tapasztalható. Szén a téren egy pár termelőszövetkezet bizonyos manipulációt is folytat. Inkább süldőt adnak el, mint hizót. Ideje, hogy a termelőszövetkezeteknél a premizálást a maga helyére tegyük. 1-2 termelőszövetkezettől eltekintve a megyében a részesmunka nem indokolt. A zárszámadási közgyűlések kezdési időpontját fogadjuk el január 5-ben és lehetőleg február 10-ig a közgyűléseket fejezzük be. Székkel a felvetésekkel kellene az anyagot átdolgozni. Kérem, hogy a végrehajtó bizottság bízzon, meg engem, hogy 30-40 perces szóbeli elemző beszámolót adjak a pártbizottságnak ezzel a napirenddel kapcsolatban. ..•