MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1961

1961-12-09 VB_127 - 1961_VB 127/19

!°l 5 ­H F irányitás legelterjedtebb módszere ezen a szinten az,hogy a a vb.rendszeresen tárgyalás alá veszi a termelőszövetkezetek 1961-ben a 7o esetben járási.városi tanácsok 14 esetben? a végrehajtó bi­tárgyalták meg a termelőszövetkezetekkel kapcsola­tanácsok munkájának hogyan dolgoznak, Ilyen gyakorlat ta~ Az állami tanács és helyzetét zottságok tos kérdéseket. A járási tanácsok és végrehajtó bizottságok a községi kiértékelésénél is azt veszik figyelembe főként, hogy mit tesznek a termelőszövetkezetek megszilárdításáért pasztaiható főként amezőkovácsházi és szeghalmi járásban Termelőszövetkezeti vezetők részére rendszeresen értekezletet tartanak. Az értekezletekre meghívják a községi tanácsok vezetőit is#»A járási párt és^tanácsszervek elég gyakran közös szervezésben tartanak megbeszéléseket tsz vezetők részére,. Jó módszer, hogy a termelőszövetkezeti tervek kialakításába s a zárszáma­dások megerősítésébe most már bevonják a községi párt és tanácsi vezető­ket is. A járási és városi tanácsi vezetők egyre inkább résztvesznek a termelő­szövetkezetek közgyűlésein és igazgatási ülésen, ahol igyekeznek segít­séget nyújtani termelőszövetkezetek eredményesebb működéséhez* A járási és városi tanácsok végrehajtó bizottságainak termelőszövetkeze­tek felé végzett munkája egész apparátusukra épül és az egész apparátus feladatokkal van ellátva ebben az irányban*Mégis a megyeihez hasonlóan a járási és városi tanácsok végrehajtó bizottságainak mezőgazdasági osz­tályainál csúcsosodik ki természetszerűleg a legnagyobb feladató A járási mezőgazdasági osztályok dolgozói a mezőgazdaság szocialista át­szervezésében különösen nagy feladatot láttak el.Szinte túlzás nélkül mondhatjuk, hogy faradságot nem ismerve lelkesen dolgoztak a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezéséért,.Hasonló lendülettel és akarás­sal végzik munkájukat most a megszilárdítás idején is, Br mek dac ára az a véleményünk,hogy a járási mezőgazdasági osztályok szer­vezete és az osztály dolgozóinak szakmai felkészültsége nem éri el azt a szinvonalat, ami megítélésünk szerint szükséges lenne ahhoz, hogy fe­ladataikat maradéktalanul el tudják látni» A nagyon fontos üzemszervezési munkának péMául úgyszólván sehol sincs szakképzett előadója,Csak 3 járasban/Orosháza,Békés,Szeghalom/ van olyan dolgozó, aki legalább mellékesen időnkánt ilyen kérdésekkel is foglalko­zik. E 3 személy közül is csak egy rendelkezik megfelelő szintű képzett­séggel ahhoz, hogy a termelőszövetkezeteknek üzemgazdasági kérdésekben alkalmas tanácsot adhasson* i-.t ermelőszöve tkezetek tervezési, üzemgazda­sági problémái mindinkább előtérbe kerülnek, igypl,. a beruházások gazda­ságossága, gépek kihasználása^ üzemszervezés stb, Ezért feltétlenül fon­tos j hogy a járási, városi tanácsok mezőgazdasági osztályain ebből a cél­ból megfelelő képzettségű személyek kerüljenek beállitásra ? akik*a ter­melőszövetkezeteket ilyen téren is képesek megfelelően irányitani. Az i­lyen személyek hiányának tulajdonitható nagyreszben az, hogy az 1960c évi és bizonyos mértékig az 1961- évi tervek nem kielégítő közgazdasági és üzemgazdasági szemléleten alapultak,, Számviteli, pénz és hitelgazdálkodási vonalon hasonló a helyzet, mégis az-i zal az eltéréssel, hogy itt nem annyira a szakmai felkészültség hiánya tapasztalható, hanem inkább az ügyviteli, tervezési és pénzgazdálkodási irányitó munka hiányos,. De hiányos az ilyen irányú elemzés is, A szák:mai képzettség növelése terén az elkövetkezendő időben javulás vár­ható, mert a tanácsi'képesítési rendszer a megfelelő képesités megszerzé­sét kötelezővé tette, A mezőgazdasági osztályok-dolgozói közül járási, vá­rosi szinten jelenleg 35-en vesznek részt közép és felsőfokú oktatásban, A járási, városi tanácsok mezőgazdasági-osztályai munkájának elősegítését célozta a megyei tanácsnak az a határozata, hogy havonta legalább egy ter-l melőszövetkézétben tartsanak mindenre kiterjedő, átfogó vizsgálatot. A mezőgazdasági osztályok ennek a határozatnak igj^ekeznek eleget tenni* A vizsgálatokról részletes jegyzőkönyvet készitenek, feltárják a termelő­szövetkezet egész helyzetét« E vizsgálati anyagot többhelyen megfelelően . /- j "~ : ••->••< '"c.v--,! 1%

Next

/
Thumbnails
Contents