MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1961

1961-10-28 VB_124 - 1961_VB 124/8

7 Lestyán elvtárs: Az elmondottakkal, javaslatokkal általában egyet-* értek, lí Kagy elvtárs amit felvetett: ne rögzítsük le'úgy, hogy várható a gyenge szövetkezetek létszámának növekedése. Tavaly 28 volt, most 26 gárható. De nem lenét azt mondani, hogy a mérleg­hiányos tsz az mind gyenge szövetkezet. Objektív okok is játszották közre, ami azt mutatja, hogy ha lassan is, de. megyünk előre. A vizsgálat során tapasztaltuk.' hogy eléggé kezd elharapózni az int­rika, vitatkozás, széthúzás. Kincs meg a kellő összhang a szakvezetés és a pártszervezetek között. Ezek a saját ügyükkel vannak elfoglalva, kevés idő jut arra, hogy egységesen vigyék a termelőszövetkezet ügyét, ez nehezíti a kiboncakozást. Kla^kó elvtárs: Ami a jelentést illeti, a VB. azt hiszem elfogadhat­ja. A vita során elhangzott, hogy reális képet kapott a VB. a szövet­kezetek gazdálkodásáról. Másrészt meg lehet állapítani azt is, hogy a gyenge szövetkezetek politikai, gazdasági eletének megjavítására tett intézkedések a pártbizottságok, tanácsok részéről, de nem utol­só sorban a központ által tett intézkedések hasznosak voltak atekin­tetben, hogy javitsuk ezen a területen a munkát. Az az intézkedési terv, amit a tavaszi hónapokban kidolgoztunk a gyenge 'tsz-ek megerő­sítésére, meghozta az eredményt és pozitivan kell értékelni. Fő feladat továbbra is a vezetés, irányítás színvonalának további javitása, erősítése, tökéletesítése, egyrészt azokban a tsz-ekben, ahol már évek óta a tsz. vezetésben alkalmatlanság, szakmai és poli­tikai képzetlenség, egyszóval tehetetlenség uralkodik, .ezeken a terü­leteken kell érvényesíteni a "radikális", illetve következetes intéz­kedést. Azoknál a tsz-eknel, ahol egyéb objektív okok is fennállnak, kissé türelmesnek kell lenni és megtalálni a módját, hogy a vezetés­hez politikai es szakmai segítséget nyújtsunk. A mi munkánkban is fel kell számolni azt a tendenciát, hogy ismerjük, beszelünk róla, tudomásul vesszük a problémákat, de kevésbé intéz­kedünk és az egyes termelőszövetkezeteink vezetésében, irányításában lévő tehetetlenségek oda vezethetők, hogy mi sem vágyunk eléggé követ­kezetesek, nem harsolunk eléggé szenbedélyesen a vezetés, irányítás megjavításáért, ott, ahol "radikális" intézkedés is szükséges,"nogy változás következzen be. Azt mondottuk régebbi VB-n, hogy azokkal a káderekkel szemben, aki- • ket a párt es kormány, a megyei pártbizottság és tanács mint politi­kai vagy szakembert küldött ki a területre es visszaélnek ezzel a bi­zalommal, kiskirályoskodnak, nem veszik figyelembe a szövetkezeti de­mokráciát, nem előre haladnak, hanem vissza, ezeknél érvényesíteni kell azt is, hogy meg kell vonni tőlük a dotációt, visszahívni .funkci­ójából. Ennek alapján vagy lo ilyen kádertől megvontuk a dotációt. Különösen két járásban vetődik fel ez a kérdés, a sarkaöi es békési járban, ahol 14- gyenge tsz- van. Hossz időn keresztül udvarolgatunk és nem oldjuk meg a problémát. A megyei káderbizottság változtassa meg eddigi munkáját. Ke csak ar­ra várjon, hogy a járások tegyenek káderjavaslatot felénk. Ha nem tesznek a járások felénk javaslatot,-akkor nem tartunk káderbizotti sági ülést, mert nincs m t tárgyalni. A káderbizottság alakuljon át javaslatokat feltáró bizottsággá* .Ízen a területen kell diferenciál­fcan előbbre menni. Legfőbb probléma a sarKadi járásban van. Lestyán és Supala elvtárs nézze meg milyen leheeőségek állnak rendelkezésre, hagy az ottani tsz-ek vezetési munkáját megoddjuk. Kik volnának ázol a szem. 1 ek. akiknek a változása erősítést jelentene,. Ezek után kelj A é 7 ^ í í

Next

/
Thumbnails
Contents