MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1959
1959-09-23 VB_69 - 1959_VB 69/48
- 9 visszaesést jelentettek a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. 1954-ben hozzáfogtunk a megmaradt tsz-ek megerősítéséhez, ennek alapján komoly fejlődést értünk el, szépen emelkedtek a termésátlagaik, javult a vezetés, a gazdálkodás ugy, hogy 1955 őszén már a számszerű fejlesztés területén is "biztató eredményeket értünk el, 1956-ban már a párt politikájában elkövetett ismert hibák miatt nem jutottunk kellő mértékben előre. Az ellenforradalom a termelőszövetkezeti mozgalomban a legnagyobb kárt okozta. Ás ellenforradalmi erők egyik fő kérdése az volt, hogy felszámolj\k a termelőszövetkezeteket. Az ellenforradalom hatására a megyében feloszlott lj?9 tsz, kilépett 15.500 család, 16.4oo tag és 125#5oo kh.földdel csökkent a tsz-ek területe. A szövetkezeti vagyon széthureolása óriási anyagi kárt okozott a termelőszövetkezeteknek. Különösen az állattenyésztésünket, ezenbelül a szarvasmarha állományunkat vetette vissza az elszenvedett kár, de a baromfi állományunkat is az ellenforradalom teljes egészében felszámolta a tsz-ekben. Több mint 8o millió forintos anyagi károsodás érte megyénk termelőszövetkezeteit az ellenforradalom következtében. Az ellenforradalom nemcsak anyagi kírokat okozott a termelőszövetkezeti mozgalomnak, hanem politikai és ideológiai zavart is. Sok helytelen, téves nézet került felszinre, amelyek leküzdése komoly erőfeszitéseket jelentett számunkra. Az ellenforradalom után a párt újjászervezésével egyidőben hozzáfogtunk a megmaradt tsz-ek megszilárdításához, a feloszlott tsz-ek visszaállitásához # &z első lépés a száthurcolt vagyontárgyak visszavitele volt. Ezentúl tisztázni kellett egy sor politikai, gazdasági és szervezeti kérdést, Biztositani a szocialista alapelvek szerinti működést, le kellett küzdeni az elzárkózást, a befelé való fordulást, a száfetáns magatartást. Szervezetileg erősíteni kellett a vezetést, segitséget adtunk a tervek elkészítésében és a munkaszervezésben. A termelőszövetkezetek megszilárdításában elsősorban komoly segitséget adott a Politikai Bizottság 1957 augusztusi határozata, valamint pártunk agrárpolitikájának tézisei, a kormány intézkedései, a 3oo4~es rendelet hozzásegítette tsz-einket ahhoz, hogy gyorsan kiheverjék az ellenforradalom okozta károkat, úgyhogy 1958 évben komolyan hozzáfoghattunk a számszerű fejlesztés feltételeinek megteremtéséhez. A termelőszövetkezetek megszilárdításával párhuzamosan rendezni kellett a gépállomások belső életét, erősi-