MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1959

1959-04-25 VB_60 - 1959_VB 60/5

­r Ikt*sz: 27/1/22/959/PM-né. Készült: 21 pld-bari. • Jelentós a Jókai Színház politikai és közönsógnevelő tevékenységéről* Egy évvel ezelőtt volt VB. előtt a Színház munkája. Akkor az volt a fő hiba, hogy a társulaton belüli marakodás és a vezetés módszere nem oldódott meg* Most egy év után ugyanezek a hibák van­nak meg, ha más előjellel is néhol* Némely területen elért ered­ményt csökkenti az, hogy egyes hibák nagyobbak lettek* J .golitikajL konszolidáció nem vált lehetővé a társulaton belül uralkodó helyzet miatt* A művész személyzet két részre szaka­dása és szembenállása nem szűnt meg, hanem az ellentétek még nyíl­tabban kerültek felszínre* Az idei évadban indulatosan támadták a párttitkárt, a párttagság zömét olyanok, akik az ellenforradallm ide­jén nem vizsgáztak jól* /Szoboszlajc, Somogyi, Mát hó./ A vezetés hi­bájából eluralkodott az a hangulat, hogy a színház munkáját a megyei párt- és állami irányítás gátolja* Nőtt azoknak a száma, akik politi­kai vagy gazdasági bűntények miatt büntetett előéletűek és több az egyéb szempontból osztályidegennek számító elem* /16 priolált egyén van a Színháznál*/ " ,~ • *• A társulat politikai összetételének káros alakulása nem növelte a szinház bizalmát. A szervezők egyáltalán nem jártak a hely* béli üzemekben és a vidéki szervezést is telefonon bonyolították le* Néhány esetben pedig felelőtlen színészek kijelentései alapján vi­déki előadások maradtak el* Gyenge az ezévi székhelyi előadások Iá* togatottsága, amely a színház fenntartásának veszélyévé kezd vál­ni* Ma már mindenütt kapiselatokat építenek ki szinház/aink az üze­mekkel közvetlenül is, amit még Itt nem sikerült elérnünk* A müvelődóspoiatika kialakításában mind párt, mind a tanáes­szerveknek komoly problémái voltak és végül is azt nem közmegegyezés­sel sikerült megjpldani* Egyetlen évben sem volt e téren ilyen hul­lámzás. Sok tervszerűtlen kapkodás idegességet szült a társulatban Is* Bár az engedmények sem oldották meg a látogatottság problémáját szervezés hiányában* • r • . • _ ••...'...

Next

/
Thumbnails
Contents