MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1959

1959-04-11 VB_59 - 1959_VB 59/5

Ikt.sz: 17-1/18/1959. Jelentés Készült: 19 pld-ban. Az ügykezelési munkákról, dolgozók leveleinek intézéséről. •t Központi Bizottság Sitká 1959.január 15-i határozata foglalkozik az V lelés és :tézés munkájával. A határozat, foglalkozik azzal a probl L, hogy az apparátus számszerű növekedése az ellenforradalom után, v nt az uj módszereinek alkáli a, az ügykezelési munkában javulást kell elérni ugy szervezeti, mint munka érdemi', politikai vonalán is. Az ' zelési munka békési i is, mint ahogy ezt -az 1 április 7-én tartott ügyintézői ós adminisztrátorok megyei érte­kezletén megállapítottuk, valamint kiszállásaink alki 1 szer­zett tapasztalatok is bizonyítják,' el elhanyagolt terület. Illetve a határozat tükrében vizsgálva i. .nivald van a munka megjavítását illetően. Az értekezleten elmondották az ügyintézők és az adminisztrátor elvtársak, hogy a Jtí-k, de ők maguk sem foglalkoztak ezzel a fon­tos pártmunkával. - •; y k e z e 1 é s . Az ellen: alom után í zelési munka nálunk is 1 ,n oe szorult, illetve annak végzését eléggé elb oltuk. k munka el­hanyagolása, annak nem súlypontként való kezebléoe azt eredményez­te, hogy az éberség eléggé eltompult. Ezt bizonyitja az 1958.év IV.negyedében a gazdasági osztály által lefolytatott éberségi vizsgálat is, amikor minden járásban azoknak több községében a parfé irodákban ott találtuk a párt bizalmas iratait egyszerű /Író­asztalok fiókjaiban bezárva, de sok esetben bezáratlanul. Bár azóta a JB-k, VB-k-nél a munka javult, azonban a ke l bi­zottságoknál, alapszerv;setéknél még igen sok hiba, hiányosságot lehet tapasztalni. Pl, Békési járásban az 1958-as iratok lel készítésénél tűnt ki, ho Mamuton 6, Eétsonronyon 19, Csárda­szállás községi pártszerv zetnél 12 db. járási pártbizottsági határozat veszett el. Hasonló problémák vetődnek fel a békéscsabai alapszervezeteknél is, ahol ir;jtokát nem iktatták, igy nem lehet megállapítani a hiányzó iratok szám: . / * t­L

Next

/
Thumbnails
Contents