MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1958

1958-01-06 VB_27 - 1958_VB 27/45

- 24 ­Mindezek surlőuásokat, n-ézo.toltereseket ckczhak a gápálloma­sok és a tsz-ek között, s azt eredxiiényezik, ho^y nem töltik be megfe­lelően politikailag, ^azdasá^ila^ azt a szerbet, amit be kellene töl­teniük. ;, gá p állomás ok munkájával kapcsolatban érdemes íaág felvetni /az egyénieknek végzett munkával kapcsolatban/, ho^:"- elaggó elterjedt ,z­az olyan parssztoknak történő szántás, akik maguk is rendelkeznek, igával az iga nélküli szegónyparasztságnak vé 0 zett munka helyett. Ugyanakkor elterjedt az a jelenság, hogy az ilyen gépállomással szántó középparasz­tok i^a nélküli 5 kh-on aluli parasztoknak jóval drágábban, sőt iga­uzsorában szántanak. Mindezek a jelenségekarra hivják fel a figyelmet, hogy sokkal nagyobb gondot kell forditani a gépállomások munkájának megjavitására is. 5«/ i> földmüvesszovetk^zetokkel kapcsolatban - amellett, hogy a községek önellátásában, felvásárlásos szerződéskötésben komoly szere­pet töltenek be, máris - két jelenségre kell felfizélni, iz egyik ezek közül az, hogy még miiidig nagyon ^yenge a földmüvesszovetkezetek mozgal­mi, töme g szervezeti tev é kenysége, pl. az eleki földmüvesszövetkezetnek papiron 1.8c2 tagja van* Ezek közül azonban körülbelül 5oo olyan, aki még a 5o forintos részjegyet sem fizette be. Dobozon a legutóbbi tag­gyűlésüket - amelyen a járási küldötteket kellett volna megválasztani­uk - nem tudták megtartani a gyenge előkészítő munka miatt. Általában a tagok felé politikai nevelőmunkát nem folytatnak. Gyengén uolgozn?'­még az egyszerűbb szövetkezeti formák, a társulások, szakcsportok lo-c­rehozása, de főleg a megalakultak irányitása terén is. * lőkösházi földmüvesszövetkezet például létrehozott egy zöldségtermelő szakcsopor­tot, de ott sem közös alap nincs, sem terv, a termelés, órtkesitós fej­lesztésére* Lényegében a közös v^tőiaa^ueszerzóst oldották meg, de mást nem. Ilyen és hasonló jelenségek mutatják, hogy a földmüvesszövetkeze­tek mozgalmi tevékenysége milyen {jrenG.e lábon áll. i, másik f igyelemreméltó jelenség, hogy sok f községben még párt ós tanácsvezetők is korrputnak, cslóknak tartják a földmüvesszovetkeze­tek több vezetőjét, beosztottját. Ezeknek érdemes lenne utánajárni, mert ha igaz, meg kell büntetni őket, ha nem, vissza kell verni a rágal­mat, mert ez mérgezi a közhangulatot.

Next

/
Thumbnails
Contents