MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1957

1957-03-16 VB_6 - 1957_VB 6/7

** .? ­ba ütközött. Jelenleg a szakos ellátottságnak megfelelő nyelvoktatás folyik. ­A tanulóifjúság felhasználása az ellenforradalmi események­ben magával vonta az iskolai fegyelem nagymértékű romlását, ki szülők és a tanulóifjúság ingadozása, valamint sok nevelő magatartása megron­totta az iskola és a szülők egymáshoz való viszonyát. E visszásságok megszüntetésében rendkivüli szerepük van a pártszervezeteknek és párt­bizottságoknak, akiknek a helyes vonalat kell képviselniük az iskola és a szülői ház közötti politikai konszolidációban. Van már megyénkben né­hány helyen kezdeményezés, azonban szükségszerűen kell ezt minden he­lyen kiterjeszteni. A megyei művelődési osztály sok biztatás után kétkedve ós késedelmesen kezdte meg munkáját. Márciusban azonban erős fordulat tör­tént és már eddig'11J nevelő ellen inditottak eljárást, ill. zárták le ügyüket. Az a véleményünk, hogy 2-3 személy kicserélésével még határo­zottabb, pártosabb intézkedések születnek meg az ideológiai nevelés ál­lami szervénél. Szakmai felkészültségük túlnyomóan megfelelő, politikai helytállásuk többségében nem elégséges. A pedagógusok között végzett pártópitési munkáról nincs össze ,f'ogó képünk, de a részletekből következtetve nagyon elmaradott helyzet­ben van. A jövőben rendszeresen és kitartóan kell foglalkozni a kommu­nista pedagógusokkal, de irányitás és ráhatás szempontjából a többiek­kel is. A járási bizottságok a múltban nem foglalkoztak a nevelőkkel, most a helyzet kényszerűségéből adódóan történtek helyes intézkedések. A megyei bizottságon ez a munka az agit-prop. osztályra korlátozódik. /Az osztály munkájának felét a pedagógusok közötti politikai nevelő­munkára forditotta./ javaslatok: 1*/ Az I.B* bizzón meg egy 4-5 tagú bizottságot, Dr. Maday pál elvtárs vezetésével a párt és államapparátus területéről, amely kidolgoz­ná a közoktatás és kulturális terület pártirányitásának kérdéseit • s ezt az I.B. elé jóváhagyás végett betérjesztené. Határidő: április lo. fBöSw§£í Ö \ Felelős: Maday elvtárs. 2./ Tekintettel a közoktatás területén lévő helyzetre az I.B. 3 hóna­'i

Next

/
Thumbnails
Contents