MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1957
1957-03-16 VB_6 - 1957_VB 6/5
Af * Ikt.sz: 17/ / 957. PM-nó. Készült: 18 pld-ban. Jelentés a közoktatás helyzetéről. A Központi Bizottság február 26-i határozatainagy jelentőséget tulajdonított a közoktatás területén mutatkozó kibák kijavításának. Ez azért is fontos, mert az ellenforradalom fegyveres letörése után eszmei behatolását még korántsem küzdöttük le. Mivel közoktatásunkban jelenleg is számos burzsoá nézettel találkozunk, megköveteli, hogy e területen erősitsük az ideológiai harcot, fokozzuk a párt politikai nevelőmunkáját. I. Megyénkben 2.476 ált. iskolai nevelő, 265 középiskolai nevelő és 3 33 , óvónő működik. 3.o74- nevelő összesen. Az ellenforradalom demokratikus és nemzeti mezbe öltöztetve a hibák kijavításának megtévesztő igényével főként az értelmiségieket /túlnyomóan pedagógusokat/ igyekezett ellenforradalmi céljai elérésében felhasználni. Ebben megyénkben is talajra talált több tanitó, tanár és más egyebek személyében. Az ellenforradalomban résztvevők elsősorban volt kántortanítók, erősen a klérus befolyása alatt állók, volt 'horthysta tisztek ós.kisebb számban fiatal pedagógusok közül kerültek ki. /:A kulákszármazású nevelők zömében az események passziv szemlélői voltak.:/ Ezek tevékenysége főleg az ellenforradalom által hangoztatott jelszavak propagálásában, a gyerekek nacionalista nevelésében nyilvánul meg. Több helyen az iskolákban sztrájkokat, tüntetéseket szerveztek, amelybe a tanulóifjúságot is bekapcsolták. /Békéscsaba, Gyula, Sarkad, Orosháza, Lőkösháza, Gádoros, Gyoma stb./ Ezek kórusba kiabálták a szov jet- és népi demokrácia ellenes "jelszavakat". A tevékeny szervezők közül "kiAüntek": Pekete Pál, Gál Pál, Erdős Zoltán békéscsabai, Sebeny Géza," Szabó Ernő gyomai, Hernádi Lajos gyulai, püski Gábor sarkadi, Deák Jenő szeghalmi, Kapp János, Jenéi János battonyai nevelők és mások. A helyzet konszolidálásával egyidejűleg ezek ellen megfelelő intézkedések lettek végrehajtva. /Ez 212 nevelőt érintett./. _ . • ' . 57 nevelő vett részt "Forr.Bizottság"-okban. |_- i-EVB-TAR £ 28 nevelő egyéb formában érintve. /:pl."Nemzetőr", tüntetésf