MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1989

1989-09-11 PB_178 - 1989_PB 178/18

- 16 ­az, amely népi indíttatására hivatkozva a legközelebb kellene, hogy álljon törekvéseinkhez. Stílusában, főként szűk vezetői kö­rének agresszivitásával azonban a legtávolabb áll tőlünk, és talán a legélesebb harc a megyében e szervezet és az MSZMP kö­zött várható a választások folyamán, míg a Kisgazdapárt törekvé­seit nézve a stratégiai eltérések itt a legnagyobbak, de e párt gyakorlatias, higgadtabb, tárgyszerű magatartása feltehetően a jövőben azért az együttműködés lehetőségeit a választások után jobban hordozza. Az előterjesztéssel kapcsolatban néhány techni­kai megjegyzést szeretnék elmondani: Itt a helyszínen adtuk át Önöknek az ún. alternatív szervezetek listáját, amelyhez annyit; ezek a cégek nem bejegyzett szervezetek, róluk pontos, hiteles információnk nincs. Az adatok a helyi pártszervektől nyert in­formációk, melyeket szintén lehet közös erővel pontosítani. A másik - helyszínen kiosztott - javaslatunk az Ellenzéki Kerek­asztal tárgyalásra vonatkozó válaszlevél tervezete. Ezt azért itt kézbesítettük, és kértük az ülés után vissza, mert azt sze­retnénk, hogy a megyei pártbizottság véleményével egyetlenegy, itt a vitában kialakuló levél kerülne forgalomba. A határozati javaslat néhány pontjához egy-egy megjegyzést en­gedjenek meg: Az 1. pont, amely a párt újjászervezésével kapcso­latos feladatokra vonatkozik: ehhez annyit szeretnék hozzáfűz­ni, hogy mai ülésünk nem túl szerencsés a konkrétabb időrendi ütemezést illetően, hiszen holnap, holnapután KB ülés lesz, a­hol olyan lényeges kérdésekben születik döntés, mint az MSZMP álláspontja a választások időpontjáról. Ha a parlament szeptem­ber 23-án döntést hoz a választások kiírásával kapcsolatban, az az előttünk álló egy év politikai naptárát döntően befolyá­solja, meghatározza. Ezért is szerepel az 1. pontban olyan ja­vaslat, hogy a kongresszus utáni megyei feladatok meghatározá­sára a kongresszust követő első pártbizottsági ülésen - konk­rétan október 11-én - kerüljön sor. A 2. ponthoz: Megfogalmazásbeli pontosítási javaslatunk van, amely a következő: a megyei pártbizottság a tárgyaló delegáció összetételéről az ellenzéki kerekasztalt úgy tájékoztassa, hogy tárgyaló csoportunkban a pártbizottság képviselőjeként a PB két tagja: Márk György elvtárs és én vennénk részt, míg tárgyalási #

Next

/
Thumbnails
Contents