MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1989

1989-02-28 PB_172 - 1989_PB 172/46

- 5 ­téssel szembeni elmarasztalás, vádaskodás, így a megyei szin­tű vezetés általában való bírálata is. Személyhez kötött bí­rálatot viszonylag kevés helyen mondtak. Inkább az volt a jellemző, hogy személyesen nem ismerik eléggé a megyei szin­tű vezetőket. Szinte mindenütt megfogalmazódott az az igény, hogy gyakrabban találkozhassanak velünk. Azt is meg kell je­gyezni, hogy gyakran csak a tisztségviselőket értik a vezetők alatt. Ez egyben olyan kritikát is jelent számunkra, hogy a testületi tagsággal járó képviseletek során egyénileg nagyobb aktivitással és meggyőzéssel kell a testületet mindannyiunk­nak képviselnie. - A megyei pártbizottság azon szándékát, hogy a különböző szin­tű pártszervekkel és szervezetekkel kapcsolatát, együttműkö­dését szorosabbá tegye, minden helyen nagy egyetértéssel fo­gadták. Kifejezésre jutott, hogy az alapszervezetek bár igény­lik az önállóságot maguk is, de még nem tudnak kellően élni vele, a jelenlegi önállóságot "magunkrahagyatottságként" é­lik át. Ebből adódik számunkra olyan feladat, hogy miközben magunk is gyakoroljuk az önálló, saját lábon való járást, e­közben segítenünk kell a pártalapszervezeteket az önállóvá válás folyamatában. A megye helyzetének, fejlődési dinamikájának megítélése szé­les körű vitát váltott ki. Azt senki nem vonta kétségbe, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents