MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1989

1989-02-28 PB_172 - 1989_PB 172/43

- 2 ­megyei pártértekezlet összehívásának a kérdése. Sajnos, a pártbizottság határozatainak megismerésére, meg­ismertetésére nem fordítottunk kellő figyelmet, a beindult és egyre dinamikusabb munkában is elsősorban a párt belső életé­vel kapcsolatos feladatokra összpontosítottunk. Eközben or­szágosan felerősödött egy olyan vélemény, amely - nem egé­szen szerencsés módon - a korszerű magatartást, a reform gon­dolatának elfogadottságát a pártértekezleten mérte. így a mi pártbizottságunk is, minden előzetes és helyes igyekezete el­lenére egyre kedvezőtlenebb helyzetbe került - vetődött fel több alkalommal is a megyei pártértekezlet gondolata. A testü­let, amely a folyó munkát maga jól ismerte, érthetően határo­zott úgy, hogy nem tartja szükségesnek a pártértekezlet ösz­szehívását. Tehette ezt annál is inkább, mert munkájáról az őszi hónapokban mind szélesebb és alaposabb nyilvánossággal tudomást szerezhettek mind a párttagok, mind a lakosság. A fokozatosan változó, romló közhangulat, néhány pártalap­szervezet, majd pártértekezlet határozatilag megfogalmazott kérésére, a megyei pártbizottság december 19-i ülésén arról döntött, hogy forduljunk a megye párttagságához. A felhatal­mazás úgy szólt - 43 fő támogatásával -, hogy ne csak arról kérdezzük meg a megye párttagságát, hogy kell-e pártértekez­let vagy nem, hanem arról is, hogyan vélekedik a megyei párt­bizottság munkájáról, az 1985-ös pártértekezlet óta eltelt

Next

/
Thumbnails
Contents