MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1989

1989-02-28 PB_172 - 1989_PB 172/35

-35­A népfront titkárokat felkértük arra, hogy a talapüléseken ér­deklődjenek, beszélgessenek falugyűléseken, különféle rendezvé­nyeken a három névvel kapcsolatban és juttassák el véleményüket. Felhívással fordultunk a lakossághoz, intézményekhez, hogy szin­tén e kérdésekre adjanak választ. Az előkészítő munka eredményéről két dolgot szeretnék elmondani: az egyik, hogy soha nem látott mennyiségű levél és személyes meg­kereséssel fordultak a megyei népfrontbizottsághoz. Nemcsak a há­rom névvel kapcsolatban mondtak vélemény, hanem további nevek ke­rültek ki, s megfogalmazták azokat a követelményeket, amelyeket egy megyei tanácselnökkel szemben az állampolgárok támasztanak. A népfront testületek üléseztek, s a három név mellett megjelent egy negyedik Dr. Soós Tibor békéscsabai lakos, korábban itt dol­gozott a megyei pártbizottságon, úgy gondolom többet nem kell ró­la mondani, mindenki ismeri. Egyébként 18 név merült fel, tettek javaslatot, ezek a szavazatok sikeremberekre történt, politikai, állami vezetőkre, szinte a társadalom minden rétegéből került ki a jelölés. Olyan javaslat is volt, hogy a választásokig bizzunk meg egy elnökhelyettest az elnöki funkció betöltésére. Elhangzot­tak olyan vélemények is, hogy a ma működő elnökhelyettesek helyze­te, a kialakult tanácsi, pénzügyi dolgok, közismerten a bunda bot­rány, az állampolgárok számára nem teljesen tisztázott, várjuk meg az ügynek a lezárását. Dr. Soós Tibor helyzetéről szeretnék néhány szót szólni, jószán­dékú állampolgi csoportok javasolták, melyet aláírásukkal is meg­erősítettek . Majd ezt követően Dr. Becsei József levélben közölte, hogy nem kí­ván pályázni a megyei tanács elnöki funkcióra, visszalép. Két jelölt maradt, s a két jelöltet a megyei Hazafias Népfront Bizottsága elfogadta. Jelölt csak megyei tanácstag lehet, ezért Dr. Soós Tibor a koráb­ban megüresedett kunágotai tanácstagi körzetbe indul jelöltként. Most egy jogi értelembe vett jelölt van, reméljük, hogy Dr. Soós Tibor elvtársat megválasztják a kunágotai körzetbe tanácstagnak. Kérem fogadják el tájékoztató jellegű előterjesztésemet! Kérdé­sekre válaszolok!

Next

/
Thumbnails
Contents